Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hebbel, Friedrich: A pusztai fiú (Der Heidenknabe Magyar nyelven)

Hebbel, Friedrich portréja

Der Heidenknabe (Német)

Der Knabe träumt, man schickte ihn fort

Mit dreißig Talern zum Heideort,

Er ward drum erschlagen am Wege

Und war doch nicht langsam und träge.

 

Noch liegt er im Angstschweiß, da rüttelt ihn

Sein Meister und heißt ihn, sich anzuziehn

Und legt ihm das Geld auf die Decke

Und fragt ihm, warum er erschrecke.

 

»Ach Meister, mein Meister, sie schlagen mich tot,

Die Sonne, sie ist ja wie Blut so rot!«

»Sie ist es für dich nicht alleine,

Drum schnell, sonst mach' ich dir Beine!«

 

»Ach Meister, mein Meister, so sprachst du schon,

Das war das Gesicht, der Blick, der Ton,

Gleich greifst du« - zum Stock, will ersagen,

Er sagt's nicht, er wird schon geschlagen.

 

»Ach Meister, mein Meister, ich geh, ich geh,

Bring' meiner Frau Mutter das letzte Ade!

Und sucht sie nach allen vier Winden,

Am Weidenbaum bin ich zu finden!«

 

Hinaus aus der Stadt! Und da dehnt sie sich,

Die Heide, nebelnd, gespenstiglich,

Die Winde darüber sausend,

»Ach, wär' hier ein Schritt, wie tausend!«

 

Und alles so still, und alles so stumm,

Man sieht sich umsonst nach Lebendigem um,

Nur hungrige Vögel schießen

Aus Wolken, um Würmer zu spießen.

 

Er kommt ans einsame Hirtenhaus,

Der alte Hirt schaut eben heraus,

Des Knaben Angst ist gestiegen,

Am Wege bleibt er noch liegen.

 

»Ach Hirte, du bist ja von frommer Art,

Vier gute Groschen hab' ich erspart,

Gib deinen Knecht mir zur Seite,

Daß er zum Dorf mich begleite!

 

Ich will sie ihm geben, er trinke dafür

Am nächsten Sonntag ein gutes Bier,

Dies Geld hier, ich trag' es mit Beben,

Man nahm mir im Traum drum das Leben!«

 

Der Hirt, der winkte dem langen Knecht,

Er schnitt sich eben den Stecken zurecht,

Jetzt trat er hervor - wie graute

Dem Knaben, als er ihn schaute!

 

»Ach Meister Hirte, ach nein, ach nein,

Es ist doch besser, ich geh' allein!«

Der Lange spricht grinsend zum Alten:

Er will die vier Groschen behalten.

 

»Da sind die vier Groschen!« Er wirft sie hin

Und eilt hinweg mit verstörtem Sinn.

Schon kann er die Weide erblicken,

Da klopft ihn der Knecht in den Rücken.

 

»Du hältst es nicht aus, du gehst zu geschwind,

Ei, Eile mit Weile, du bist ja noch Kind,

Auch muß das Geld dich beschweren,

Wer kann dir das Ausruhn verwehren!

 

Komm, setz' dich unter den Weidenbaum

Und dort erzähl' mir den häßlichen Traum,

Ich träumte - Gott soll mich verdammen,

Trifft's nicht mit deinem zusammen!«

 

Er faßt den Knaben wohl bei der Hand,

Der leistert auch nimmermehr Widerstand,

Die Blätter flüstern so schaurig,

Das Wässerlein rieselt so traurig!

 

Nun sprich, du träumtest - »Es kam ein Mann -«

War ich das? Sieh mich doch näher an,

Ich denke, du hast mich gesehen!

Nun weiter wie ist es geschehen?

 

»Er zog ein Messer!« - War das, wie dies? -

»Ach ja, ach ja!« - Er zog's? - «Und stieß -«

Er stieß dir's wohl so durch die Kehle?

Was hilft es auch, daß ich dich quäle!

 

Und fragt ihr, wie's weiter gekommen sei?

So fragt zwei Vögel, sie saßen dabei,

Der Rabe verweilte gar heiter,

Die Taube konnte nicht weiter!

 

Der Rabe erzählt, was der Böse noch tat,

Und auch, wie's der Henker gerochen hat,

Die Taube erzählt, wie der Knabe

Geweint und gebetet habe.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.balladen.de/web/sites/balladen_gedichte

A pusztai fiú (Magyar)

A fiú álmodja, a mestere

a pusztán át pénzt küld vele;

rabló öli meg fele útján,

noha nem járt késve, se lustán.

 

Hideg leli még, de az ágy fölött

gazdája áll: „Öltözz, kölyök!"

S takaróra hajítja az erszényt,

kérdvén, mi fogott ki a merszén?

 

„Megölnek az úton, gazduram,

jaj, mért kel a nap oly vérpirosan!"

„Másnak csakolyan ma kelőben,

föl hát, vagy inalsz, de előlem!"

 

„Jaj, gazdám, ismétled magad,

ugyanaz az arcod, szemed, szavad,

már kapsz is —" a bothoz, mondaná;

nem mondja, előbb csap a bot le rá.

 

„Gazdám, jaj, eressz utamra hát,

búcsúszavam add anyámnak át!

Mondd, hogyha sehol se lel meg,

keressen a fűzfa mellett!"

 

Mögötte a város! Előtte áll

a ködös, kísérteti, puszta táj!

Süvöltöz a szél afelett épp :

„Mérföldet lépni szeretnék!

 

Köröskörül csak a néma csend,

nem láthat a szem sehol itt elevent,

csak éh madarát ködös égnek,

míg fölnyársalja a férget.

 

Pásztorkalyibához ér, ahol

az öreg pásztor éppen kihajol,

bátrabb a fiú szíve tüstént,

noha el nem hagyja az ösvényt.

 

„Ó, pásztor, jámbor vagy, tudom azt;

lásd, élire raktam e négy garast,

add mellém hát a legényed,

míg a faluszélig elérek.

 

Jó sört ihat érte, ha néki adom,

a legközelebbi vasárnapon:

nagy pénzt viszek oly szorongva,

Álmomban a vesztem okozta!”

 

A pásztor a nyurga legénynek int,

ki épp botját faragja, s amint

előlép, borzalommal

telik el a fiúcska azonnal.

 

„Ó, nem, nem, pásztorgazda, nem!

Jobb, hogyha ez itt nem jön velem!"

A nyurga a vénre pofát vág:

„Sajnálja a négy garasát, ládd!"

 

A fiú odadobja: „Tiéd! Vigyed!"

S háborgó szívvel odább siet.

Már látja, a fűzfa amott áll,

s hátára csap ekkor a bojtár.

 

„Vigyázz, kidőlsz, kíméld magad!

Ej, lassan a testtel, még pulya vagy,

ez a pénz se csekély tehernek,

ki tiltja vajon lepihenned?

 

Jöjj hát, és ott, ama fűz alatt

meséld el ijesztő álmodat;

álmodtam — kutya legyek hát,

ha az álmunk össze nem vág!"

 

Jól megmarkolja kezét, habár

ellent a fiú többé nem áll;

a lomb tele furcsa nesszel,

oly búsan csobban a csermely.

 

„No mit álmodtál?" - „Egy férfi jött" -

„Én voltam-e? Nézz meg jól, kölyök,

engem láttál te az éjjel!

Hogy volt tovább, no meséld el!"

 

„Kést rántott!" - „Ilyet, mint az enyém?"

„Jaj, jaj, olyat!"-,,Aztán?"- „Szúrt felém"-

"Itt szúrta keresztül a gégéd?

Mért is kínozzalak én még!"

 

S ha a többit kérditek, felel

két madár, mely ott ült közel;

hollót nem ijeszt el akármi,

a galamb nem bírt tovaszállni!

 

A hollótól megtudható,

mit tett a gonosz, s vele mit a bakó;

a galamb elmondja, a gyermek

hogy kért jajgatva kegyelmet.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap