Heine, Heinrich: [Ott ülsz a fehér fa alatt …] ([Unterm weißen Baume sitzend...] Magyar nyelven)

Unterm weißen Baume sitzend
Hörst du fern die Winde schrillen,
Siehst wie oben stumme Wolken
Sich in Nebeldecken hüllen;

Siehst, wie unten ausgestorben
Wald und Flur, wie kahl geschoren; –
Um dich Winter, in dir Winter,
Und dein Herz ist eingefroren.

Plötzlich fallen auf dich nieder
Weiße Flocken, und verdrossen
Meinst du schon mit Schneegestöber
Hab’ der Baum dich übergossen.

Doch es ist kein Schneegestöber,
Merkst es bald mit freud’gem Schrecken;
Duft’ge Frühlingsblüthen sind es,
Die dich necken und bedecken.

Welch ein schauersüßer Zauber!
Winter wandelt sich in Maye,
Schnee verwandelt sich in Blüthen,
Und dein Herz es liebt aufs Neue.

Ott ülsz a fehér fa alatt,
Távolban a szél felsüvít,
Fenn néma felhők haladnak,
Ködfátyluk mindent beterít;

Kihalt minden lenn a völgyben
Erdő, rét: kopasz terület; –
Tél körötted, tél van benned,
És a szíved jégcsappá lett.

Egyszerre csak betakar sok
Fehér pehely; berezelve
Azt hiszed már, hózivatar
Borult fáról a fejedre.

Pedig nem hózivatar az,
Örömteli borzongást hoz;
Illat, s virág, jő a tavasz,
Betakar és megcsiklandoz.

Rémséges-édes varázslat!
Átváltozik tél májusra,
Hó helyett jön a sziromhad,
Szíved meg szerelmes újra.