Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Heine, Heinrich: Belzacár (Belsazar Magyar nyelven)

Heine, Heinrich portréja

Belsazar (Német)

Die Mitternacht zog näher schon;
In stummer Ruh lag Babylon.

Nur oben in des Königs Schloss,
Da flackert's, da lärmt des Königs Tross.

Dort oben in dem Königssaal
Belsazar hielt sein Königsmahl.

Die Knechte saßen in schimmernden Reihn
Und leerten die Becher mit funkelndem Wein.

Es klirrten die Becher, es jauchzten die Knecht;
So klang es dem störrigen Könige recht.

Des Königs Wangen leuchten Glut;
Im Wein erwuchs ihm kecker Mut.

Und blindlings reißt der Mut ihn fort;
Und er lästert die Gottheit mit sündigem Wort.

Und er brüstet sich frech, und lästert wild;
Der Knechtenschar ihm Beifall brüllt.

Der König rief mit stolzem Blick;
Der Diener eilt und kehrt zurück.

Er trug viel gülden Gerät auf dem Haupt;
Das war aus dem Tempel Jehovahs geraubt.

Und der König ergriff mit frevler Hand
Einen heilrigen Becher, gefüllt bis am Rand.

Und er leert ihn hastig bis auf den Grund
Und rufet laut mit schäumendem Mund:

"Jehovah! dir künd ich auf ewig Hohn -
Ich bin der König von Babylon!"

Doch kaum das grause Wort verklang,
Dem König ward's heimlich im Busen bang.

Das gellende Lachen verstummte zumal;
Es wurde leichenstill im Saal.

Und sieh! und sieh! an weißer Wand
Da kam's hervor wie Menschenhand;

Und schrieb, und schrieb an weißer Wand
Buchstaben von Feuer, und schrieb und schwand.

Der König stieren Blicks da saß,
Mit schlotternden Knien und totenblass.

Die Knechtenschar saß kalt durchgraut,
Und saß gar still, gab keinen Laut.

Die Magier kamen, doch keiner verstand
Zu deuten die Flammenschrift an der Wand.

Belsazar ward aber in selbiger Nacht
Von seinen Knechten umgebracht.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bachlund.org/Belsazar.htm

Belzacár (Magyar)

Az éjfél száll halk szárnyakon,
pihen és hallgat Babilon.

De hangos a királyi vár,
lakomát most ad a király.

Száz fáklya, zaj, zenebona,
mulat a király udvara.

Ül körben a ragyogó szolgahad,
csillognak a bortól a poharak.

Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
mert szereti hallani ezt a király.

A király arca kipírul,
a bortól hetyke lángra gyúl.

S a láng vakon lobog bele,
az eget gyalázza bünös dühe.

Hetvenkedik és dühe magasba csap,
vele üvölt a szolgahad.

Kiált a király és hangja vad,
a szolga szalad meg visszaszalad.

Szikrázik arannyal a lakoma,
kifosztva Jehova temploma.

S a király szentségtörő keze
szent kelyhet emel színig tele.

Fenékig üríti a poharát,
s habot ver a szája, míg így kiált:

Csak nevetek rajtad, Jehova —
én, Belzacár, Babilon ura!

Az iszonyú szó alig hangzik el,
rá titkos döbbenet felel.

Csak elhal a hahota hirtelen,
halotti csöndes a terem.

De nézd, csak nézd, ó borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.

És ír a fehér falon, ír az a kéz,
ír lángbetüt, aztán semmibe vész.

A király belebámul a semmibe,
megroggyan a térde, fehér a szine.

Dermedten ül a szolgahad,
csak ül, csak ül, hangot sem ad.

Nem elég ide mágusi hatalom
megfejteni lángírást a falon.

De Belzacárt udvari cselédhada
megölte még az éjszaka.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap