Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Heine, Heinrich: Der tugendhafte Hund

Heine, Heinrich portréja

Der tugendhafte Hund (Német)

Ein Pudel, der mit gutem Fug
Den schönen Namen Brutus trug,
War vielberühmt im ganzen Land
Ob seiner Tugend und seinem Verstand.
Er war ein Muster der Sittlichkeit,
Der Langmut und Bescheidenheit.
Man hörte ihn loben, man hörte ihn preisen
Als einen vierfüßigen Nathan den Weisen.
Er war ein wahres Hundejuwel!
So ehrlich und treu! eine schöne Seel'!
Auch schenkte sein Herr in allen Stücken
Ihm volles Vertrauen, er konnte ihn schicken
Sogar zum Fleischer. Der edle Hund
Trug dann einen Hängekorb im Mund,
Worin der Metzger das schöngehackte
Rindfleisch, Schaffleisch, auch Schweinefleisch packte. —
Wie lieblich und lockend das Fett gerochen,
Der Brutus berührte keinen Knochen,
Und ruhig und sicher, mit stoischer Würde,
Trug er nach Hause die kostbare Bürde.

Doch unter den Hunden wird gefunden
Auch eine Menge von Lumpenhunden
— Wie unter uns, — gemeine Köter,
Tagdiebe, Neidharde, Schwerenöter,
Die ohne Sinn für sittliche Freuden
Im Sinnenrausch ihr Leben vergeuden!
Verschworen hatten sich solche Racker
Gegen den Brutus, der treu und wacker,
Mit seinem Korb im Maule, nicht
Gewichen von dem Pfad der Pflicht. —

Und eines Tages, als er kam
Vom Fleischer und seinen Rückweg nahm
Nach Hause, da ward er plötzlich von allen
Verschwornen Bestien überfallen;
Da ward ihm der Korb mit dem Fleisch entrissen,
Da fielen zu Boden die leckersten Bissen,
Und fraßbegierig über die Beute
Warf sich die ganze hungrige Meute. —
Brutus sah anfangs dem Schauspiel zu,
Mit philosophischer Seelenruh';
Doch als er sah, dass solchermaßen
Sämtliche Hunde schmausten und fraßen,
Da nahm auch er an der Mahlzeit teil
Und speiste selbst eine Schöpsenkeul'.

   

Moral

Auch du, mein Brutus, auch du, du frisst?
So ruft wehmütig der Moralist.
Ja, böses Beispiel kann verführen;
Und, ach! gleich allen Säugetieren,
Nicht ganz und gar vollkommen ist
Der tugendhafte Hund — er frisst!



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásainternet

Az erényes eb (Magyar)

Jó okkal viselé egy eb
A nagymúltú Brutusz nevet:
Messzi országok szerteszét
Méltatták erkölcsét, eszét.
Türelmes volt s roppant serény,
S szerény — a földre szállt erény.
Hogy’ hordhat ilyent a föld a hátán?
A bölcsesség maga ő, négylábú Nátán.
Élő s való kutyadrágakő!
Hű, becsületes! s mily lelkierő!
Mindenben bízott benne a gazdi:
Fogára lehet nyugodtan akasztni
A szatyrot: a mészárszékbe mehet,
A hentes akármit beletehet,
Marhát, sertést, ürühúst beledobhat,
Szép frisset, feltrancsírozottat —
Terjenghet bárminő nemes illat,
Semmit Brutusz nem  — a szőre sem! — illet:
Méltósággal, sztoikus nyugalommal
Masíroz a nagybecsü, drága halommal.

De sajnos ahol ebtársadalom van,
Sok elvetemült kutya is van ottan
— Mint nálunk — aljas, durva csavargó,
Élvhajhász, szoknyavadász, buta, gyarló,
Ki nem leli kedvét semmi külömb-ben,
Mint életpusztító, vad örömben.
Összeállt egy csapat ily nyerész eb,
Hogy ők ily hősi kutyát kiveséznek,
Ki, bár szájából lóg a zaba,
A jó utat el nem hagyja soha. —

És egy nap, midőn lépkedett
A degesz húskosár megett
Hazafelé nagy rangosan,
A ronda banda rárohan;
El van ragadva tőle a bugyra,
Kidől a harapnivaló a nagy útra,
S a korgó gyomrú bősz kutyafalka
Nekiront s a potyát vigyorogva falja.
Brutusz előbb ily jelenetet
Filozófnyugalommal nézeget;
De látva: e fajtársaknak egésze
Éppoly nyugalommal falja, mi része,
Ő is részt vett a bűnlakomán,
Még túl is téve a többi komán.

   
   
Erkölcsi tanulság

Te is, fiam? Brutusz zabál?
A moralista így kiabál.
Hja, eme rossz példák ragadósak,
S az emlősállatok harapósak;
Ez még a hű ebre is áll:
Erényes bár — zabálni zabál!



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap