Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Heine, Heinrich: Die Heimkehr

Heine, Heinrich portréja

Die Heimkehr (Német)

Mein Herz, mein Herz ist traurig, 
doch lustig leuchtet der Mai; 
ich stehe, gelehnt an der Linde,
hoch auf der alten Bastei. 
Da drunten fließt der blaue 
Stadtgraben in stiller Ruh; 
ein 
Knabe fährt im Kahne, 
und angelt und pfeift dazu. 
Jenseits erheben sich freundlich, 
in winziger, bunter Gestalt 
Lusthäuser, und Gärten, und Menschen,
und Ochsen, und Wiesen, und Wald. 
Die Mägde bleichen Wäsche, 
und springen im 
Gras herum: 
das Mühlrad stäubt Diamanten,
ich höre sein fernes Gesumm. 
Am alten grauen Turme 
ein Schilderhäuschen steht 
ein rotgeröckter Bursche 
dort auf und nieder geht. 
Er spielt mit seiner Flinte, 
die funkelt im Sonnenrot, 
er präsentiert und schultert -
ich wollt, er schösse mich tot. 




FeltöltőBilau Attila
Az idézet forrásaDie Deutsche Gedichtebibliothek

Hazatérés (Magyar)

Szívemben mélabú honol,
bár a május oly vidám;
görnyedve állok a hárs alatt
az öreg bástya magasán.
A vár árkának kék vize
csendesen folydogál alant;
a vízen fiú fütyörész,
csónakán vadász halat.
Amott, mint apró tarkaság
sorban nőnek ki kedvesen
bordélyok, kertek, és emberek,
az erdő, ökrök a réteken.
Cselédség szökell a gyepen,
mossák a szennyes ruhát;
a malom gyémántport lehel,
hallom távoli moraját.
A szürke öreg toronyban
kicsi őrbódé áll
előtte rőt ruhában
egy fiú jár fel-s alá.
Puskájával játszadoz,
szuronyán a nap nevet,
majd azt vállhoz emeli-
bár lelőne engemet.



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap