Heine, Heinrich: König David

Lächelnd scheidet der Despot,

Denn er weiß, nach seinem Tod

Wechselt Willkür nur die Hände,

Und die Knechtschaft hat kein Ende.

Armes Volk! wie Pferd' und Farrn

Bleibt es angeschirrt am Karrn,

Und der Nacken wird gebrochen,

Der sich nicht bequemt den Jochen.

Sterbend spricht zu Salomo

König David: Apropos,

Daß ich Joab dir empfehle,

Einen meiner Generäle.

Dieser tapfre General

Ist seit Jahren mir fatal,

Doch ich wagte den verhaßten

Niemals ernstlich anzutasten.

Du, mein Sohn, bist fromm und klug,

Gottesfürchtig, stark genug,

Und es wird dir leicht gelingen,

Jenen Joab umzubringen.

Mosolyogva haldokol

a zsarnok, hisz tudja jól:

az önkényt más gyakorolja,

s tovább görnyed, aki szolga.

A szegény nép, mint a ló

s tulok, igába való;

bár nincs kedvük e szerszámra,

beletörnek ezerszámra.

"Salamon!" - szól a beteg

Dávid király - "ne feledd

fővezéremet, Joábot,

kit figyelmedbe ajánlok.

E derék tábornokom

régóta nem állhatom,

de féltem, s az átkozottnak

nem okoztam semmi rosszat.

Te erős vagy, csupa ész,

istenfélő és merész.

Fejszéd nem nagy fába vágod,

ha elpusztitod Joábot."