Lebensfahrt (Német)
Ein Lachen und Singen! Es blitzen und gaukeln
Die Sonnenlichter. Die Wellen schaukeln
Den lustigen Kahn. Ich saß darin
Mit lieben Freunden und leichtem Sinn.
Der Kahn zerbrach in eitel Trümmer,
Die Freunde waren schlechte Schwimmer,
Sie gingen unter, im Vaterland;
Mich warf der Sturm an den Seinestrand.
Ich hab ein neues Schiff bestiegen,
Mit neuen Genossen; es wogen und wiegen
Die fremden Fluten mich hin und her –
Wie fern die Heimat! mein Herz wie schwer!
Und das ist wieder ein Singen und Lachen –
Es pfeift der Wind, die Planken krachen –
Am Himmel erlischt der letzte Stern –
Wie schwer mein Herz! die Heimat wie fern!
Feltöltő | Bilau Attila |
Az idézet forrása | Die Deutsche Gedichtebibliothek |
|
Életút (Magyar)
Nevetés, dalolás! Ragyog és andalít, vakít a napfény. Hullámon hasít A vidám csónak. Benne ültem, Jó barátokkal, felhevülten. Hiú roncsokra tört a csónak, Barátaim rossz úszók voltak, Elmerültek, a haza vizén; Szajna partján vetődtem ki én. Új út, új hajó ad most szárnyat, És újak a társak; ringat és hintáztat, Idegen ár szanaszét rángat – Fáj a szív! nem látom hazámat! Az ének és nevetés újfent falánk – Fütyül a szél, recseg a palánk – Végső csillag alig pislákol – Nehéz a szív! hazám oly távol!
|