Heine, Heinrich: [A szívem, szívem bús ma...] (Az Énekek könyvéből, Hazatérés III) (Mein Herz, mein Herz ist traurig Magyar nyelven)

Mein Herz, mein Herz ist traurig,
Doch lustig leuchtet der Mai;
Ich stehe, gelehnt an der Linde,
Hoch auf der alten Bastei.

Da drunten fließt der blaue
Stadtgraben in stiller Ruh’;
Ein Knabe fährt im Kahne,
Und angelt und pfeift dazu.

Jenseits erheben sich freundlich,
In winziger, bunter Gestalt,
Lusthäuser, und Gärten, und Menschen,
Und Ochsen, und Wiesen, und Wald.

Die Mädchen bleichen Wäsche,
Und springen im Gras’ herum;
Das Mühlrad stäubt Diamanten,
Ich höre sein fernes Gesumm’.

Am alten grauen Thurme
Ein Schilderhäuschen steht;
Ein rothgeröckter Bursche
Dort auf und nieder geht.

Er spielt mit seiner Flinte,
Die funkelt im Sonnenroth,
Er präsentirt und schultert –
Ich wollt’, er schösse mich todt.

A szívem, szívem bús ma,
Bár május száll szép szárnyán;
Ott állok, támaszom egy hársfa,
Fenn a jó öreg bástyán.

Odalent csörgedezik
helyi patak szép csöndben;
Legény, csorog a ladik,
horgászik, s fütyül közben.

Túloldalt kis, tarka terek
szelíden bújnak mind elő,
Szaletlik, kertek és emberek,
Ökrök a mezőn, meg erdő.

Fehérítnek a lányok,
És sokuk fűben gázol;
Malomkerék szór gyémántot,
Hallom a zúgását távol.

Szürke torony, s mellette
Őrbódé tűnik fel;
Piros ruhás levente
Le és fel menetel.

Fegyverét szíjon viszi,
Csillog a napon nagyon,
Tiszteleg, vállhoz veszi –
Bár engem lőne agyon!