Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hesse, Hermann: Késő őszi vándor (Wanderer im Spätherbst Magyar nyelven)

Hesse, Hermann portréja

Vissza a fordító lapjára

Wanderer im Spätherbst (Német)

Durch kahlen Waldes Astgeflecht

Sinkt weiß aus grauen Lüften erster Schnee

Und sinkt und sinkt. Wie ward die Welt so stumm!

Kein Blatt das rauscht, kein Vogel im Gezweig,

Nur Weiß und Grau und Stille, Stille.

 

Der Wandrer auch, der grün und bunte Monde

Durchwanderte mit Laute und Gesang,

Ist stumm geworden und der Freude müd,

Des Wanderns müd, der Lieder müd.

Ihn schauert, aus den kühlen grauen Höhn

Weht Schlaf ihn an, und leise sinkt

Und sinkt der Schnee...

 

Noch spricht aus fernem Frühling her

Und hingewelktem Sommerglück Erinnerung

Mit blaß verwehenden Bildern:

Kirschblütenblätter schleiernd durch ein Blau,

Ein holdes lichtes Blau –

Mit zartem Flügelzittern hängt am Halm

Ein junger Falter braun und gold –

Aus laulicht feuchter Sommerwaldnacht

Sehnsüchtig langgezognes Vogellied...

Der Wandrer nickt den lieben Bildern zu:

 

Wie war das schön! Und manches flattert noch

aus jenem Einstmals auf, glänzt und erlischt:

Ein dunkelsüßer Blick aus Liebesaugen –

Ein Nachtgewitter, Blitz und Sturm im Schilf –

Ein Flötenlied aus fremdem Abendfenster –

Ein greller Häherschrei im Morgenwald...

 

Es sinkt und sinkt der Schnee. Der Wandrer

Lauscht Vogelruf und Flöte nach.

Den einst erklungenen, herzbewegenden:

O schöne Welt, wie bist du so verstummt!

Unhörbar geht er hin durchs weiche Weiss

Der Heimat zu, der langvergessnen,

Die jetzt mit sanften Zwange ruft,

Dem Tale zu, dem Erlenbach,

Dem Markt, dem alten Vaterhaus,

Der Efeumauer, hinter der die Mutter,

Der Vater und die Ahnen ruhn.

 

Kein Blatt das rauscht, kein Vogel im Gezweig…



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.walderlebniszentrum-schernfeld.de

Késő őszi vándor (Magyar)

Lombtalan erdő ágfonadékán

A szürke levegőből fehéren

ereszkedik alá az első hó,

És hull és hull. Hogy lett ily néma a világ!

Csupa fehér és szürke minden, néma, néma.

 

A vándor is, kit zöld és tarka hónapok hallottak

Zajt ütve járni, dalolni,

Elnémult, fáradt az örömre,

Fáradt, hogy továbbinduljon, fáradt a dalhoz is.

Megborzong, a hűvös, szürke magasságból

Álom lehel rá, csöndben ereszkedik alá,

És hull és hull a hó…

 

A messzi tavaszból s a hervadt nyári boldogságból

Még emlék üzen

Fakón tovasuhanó képekkel:

A cseresznyevirág szirmai a kékségen átderengnek,

Kegyes, fénylő kékség -

Barna és aranyszínű, fiatal pillangó

Szárnya alig láthatón rezeg, ahogy kapaszkodik a szárba -

Az erdőn a langyos fényű, nedves nyáréjszakából

Vágyakozva, hosszan dalol egy madár…

A vándor búcsút int a képnek:

 

Hogy lehetett oly szép! És néhány dolog még fel-fellobban

A hajdani időkből, ragyog, majd kialszik:

Szerető szemek mély-édes pillantása -

Éji vihar, villám és orkán a nádasban -

Az est távoli ablakából furulyaszó -

Mátyásmadár kiáltása reggel…

 

Hull és hull a hó. A vándor

Még utánafordul a madárnak, furulyának,

Daluk egykor megindította szívét:

Ó, szépséges világ, hogy némultál így el!

Hangtalan kel át a puha fehérségen

Otthona felé, melyet elfeledett,

Most lágyan vonja magához, hívja

A völgybe, Erlen patakjához,

A piactérre, a régi szülőház elé,

A borostyánnal benőtt falhoz, mely mögött édesanyja,

Apja és az ősök nyugosznak.

 

Levél se zördül, madár se rezzen az ágak között…



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://acsendhangjai.blog.hu

minimap