Hesse, Hermann: Zu einer Toccata von Bach

Urschweigen starrt ... Es waltet Finsternis ...

Da bricht ein Strahl aus zackigem Wolkenriß,

Greift Weltentiefen aus dem blinden Nichtsein,

Baut Räume auf, durchwühlt mit Licht die Nacht,

Läßt Grat und Gipfel ahnen, Hang und Schacht,

Läßt Lüfte locker blau, läßt Erde dicht sein.

Es spaltet schöpferisch zu Tat und Krieg

Der Strahl entzwei das keimend Trächtige:

Aufglänzt entzündet die erschrockne Welt:

Es wandelt sich, wohin die Lichtsaat fällt,

Es ordnet sich und tönt die Prächtige

Dem Leben Lob, dem Schöpfer Lichte Sieg

Und weiter schwingt sich, gottwärts rückbezogen,

Und drängt durch aller Kreatur Getriebe

Dem Vater Geiste zu der große Drang.

Er wird zu Lust und Not, zu Sprache, Bild, Gesang,

Wölbt Welt um Welt zu Domes Siegesbogen,

Ist Trieb, ist Geist, ist Kampf und Glück, ist Liebe.

Őscsend, merev ... Sötétség az úr ...

Cakkos felhőből most sugár szabadul,

Vak nemlétből világ mélyét fogja át,

Teret épít, átpásztázza az éjt,

Szirt sejlik és szakadék, csúcs és mély,

Lég kékjén halad, érzi Föld vonalát.

Tettre s háborúra választja szét

Kreatívan azt, mi csírát hordoz:

Sugártól felgyúl az ijedt világ,

Átváltozik, a fénymag kicsíráz,

Rendeződik, s eljut döntő szóhoz:

Életnek, égi fénynek dicsőség.

És tovább lendül, Isten felé ível,

És minden teremtett testbe belenő,

Az Atya szelleme felé nyomul.

Kéj, baj, nyelv, kép, dal általa alakul,

Fonja világ dómját győzelmi ívvel,

Rügy, szellem, harc, boldogság, szeretet ő.

*Mindenki azt gondolja, a d-mollban megírtról van szó. Én is. (T.F.)*