Hofmannsthal, Hugo von: Frage

Merkst du denn nicht, wie meine Lippen beben?

Kannst du nicht lesen diese bleichen Züge,

Nicht fühlen, daß mein Lächeln Qual und Lüge,

Wenn meine Blicke forschend dich umschweben?

Sehnst du dich nicht nach einem Hauch von Leben,

Nach einem heißen Arm, dich fortzutragen

Aus diesem Sumpf von öden, leeren Tagen,

Um den die bleichen, irren Lichter weben?

So las ich falsch in deinem Aug, dem tiefen?

Kein heimlich Sehnen sah ich heiß dort funkeln?

Es birgt zu deiner Seele keine Pforte

Dein feuchter Blick? Die Wünsche, die dort schliefen,

Wie stille Rosen in der Flut, der dunkeln,

Sind, wie dein Plaudern: seellos ... Worte, Worte?

Nem veszed észre, hogy remeg az ajkam?

Nem olvasol sápadt vonásaimból?

Nem érzed, mosolyom hazug a kíntól,

midőn szemem rád száll kutatva, halkan?

Nem vágysz az élet egy fuvallatára,

forró karra, mely messzire rabolhat

e posványából a sivár napoknak,

melyek felett lidérc leng, szürke pára?

Tévedtem volna mély szemed tüzében?

Titkos vágy szikráját nem láttam abban?

Szemedből nem vezet kapu vagy ablak

lelked felé? A vágyak, mik sötéten

alusznak ott — rózsák az áradatban —

mint csevegésed: lelketlen szavak csak?