Huchel, Peter: Chausseen. Chausseen.

Erwürgte Abendröte

Stürzender Zeit!

Chausseen. Chausseen.

Kreuzwege der Flucht.

Wagenspuren über den Acker,

Der mit den Augen

Erschlagener Pferde

Den brennenden Himmel sah.

Nächte mit Lungen voll Rauch,

Mit hartem Atem der Fliehenden,

Wenn Schüsse

Auf die Dämmerung schlugen.

Aus zerbrochenem Tor

Trat lautlos Asche und Wind.

Ein Feuer,

Das mürrisch das Dunkel kaute.

Tote,

Über die Gleise geschleudert,

Den erstickten Schrei

Wie einen Stein am Gaumen.

Ein schwarzes Tuch aus Fliegen

Schloß ihre Wunden.

Zuhanó idők

fuldokló esti pírja!

Utak. Utak.

A menekülés keresztútjai.

A kocsinyomok átszelik a szántót,

mely agyonvert

lovak szemével

nézte a lángoló eget.

Éjjel a tüdők megteltek füsttel,

menekülők lélegzete zihált,

ha lövések

vágtak a szürkületbe.

Szétzúzott kapu alól

hamu és szél lépett elő,

a tűz

mogorván falta a sötétet.

Holtak,

sinekre hajítva,

kiáltásuk, mint kő,

ínyükön rekedt.

Legyek fekete, zümmögő kendője

takarja sebeiket.