Huchel, Peter: A nyár szibillája (Sibylle des Sommers Magyar nyelven)

September schleudert die Wabe des Lichts

Weit über die felsigen Gärten aus.

Noch will die Sibylle des Sommers nicht sterben.

Den Fuß im Nebel und starren Gesichts

Bewacht sie das Feuer im laubigen Haus,

Wo Mandelschalen als Urnenscherben

Zersplittert im harten Weggras liegen.

Das Schiffblatt neigt sich, das Wasser zu kerben.

Die Spinnen reisen, die Fäden fliegen.

Noch will die Sibylle des Sommers nicht sterben.

Sie knotet ihr Haar in den Bäumen fest.

Die Feige leuchtet in klaffender Fäule.

Und weiß und rund wie das Ei der Eule

Glänzt abends der Mond im dünnen Geäst.

Láng-lépet szeptember hónapja vet

messze a sziklás kertek fölé.

A nyár szibillája fél a haláltól.

Ködben a lába, az arca meredt,

áll csupalomb házban a tűz elé,

hol urnacserépként a mandulából

az útmenti fűben roncsok hevernek.

Bólint a sáslevél, vizet rovátkol.

Pókok utaznak, hálók lebegnek.

A nyár szibillája fél a haláltól.

Jól a fába kötözi haját.

A fénylő fügét a romlás kitárja.

S fehéren, kereken, bagoly tojása,

hold villog este az ág-rajzon át.