Kafka, Franz: Ismerd meg önmagad (Erkenne Dich selbst Magyar nyelven)

Ismerd meg önmagad, nem jelenti azt:

Figyeld meg önmagad.

Figyeld

Magad, az a Kígyó szava.

Hanem ezt jelenti:

Magad légy ura tetteidnek.

Tegyük fel, hogy már az vagy,

hogy ura vagy tetteidnek.

Akkor ez a Szó azt jelenti: Felejtsd el önmagad!

Taposd el önmagad!

Tehát valami Rosszat

és csak ha nagyon mélyen meghajolsz,

csak akkor hallod a benned lakozó Jót, és ez imígyen szól:

„légy azzá, ami Te vagy.”

   
   
   
Nehéz azt mondani erre, hogy ez VERS. Pedig azt, hogy mi vers, nehéz definiálni, beskatulyázni. Főleg azért, mert a versnek, azaz a vers ideájának, egyik fő ismérve épp az eredetiség, tehát hogy eltérjen valamiféle szokványos modelltől; de nem világos, hogy mikor mitől kell eltérnie, mert maga az a „modell” körülvonalaztathatatlan, parttalan valami. Bármilyen jellemzőjét, kritériumát adjuk is meg „A Versnek mint Olyannak”, mindig található lesz olyan vers, amely ez alól kibújik, és mégis vers az. Ha megázik is a bunda, mégis bunda a bunda...

De azért vannak a „Vers”-nek ha nem is abszolút, mindazonáltal gyakori, megszokott, széles körben elterjedt és ezért felfogható, érezhető, úgy-ahogy azonosítható (gyakran korhozkötött) jellemzői: ritmus — prozódiai modell — (gyakran) rím — képekben (képekkel kifejezett fogalmakban) való gondolkodás — váratlan, szokatlan meglátások, kijelentések— különleges nyelvhasználat, és még egyebek is. A többékevésbé rövid sorok is jellemzőek a versekre, noha vannak különálló sorokba nem szedett prózaversek is; sőt ha bármilyen lapos prózai szöveget, újságcikket vagy akár csak valami használati utasítást rövid sorokba tördelnek, már az is egy picit a versszerűség benyomását kelti. Sok teljesen tehetségtelen modern „költő” éppen ezzel operál, nem is sikertelenül.

Ebben a Kafka-szövegben alig találunk valamit mind ebből; jobbára csak azt, hogy különálló sorokba van tördelve. A kijelentései meglepő módon inkább közhelyszerűek, mintsem eredetiek. Azért meglepő ez, mert Kafka híres művei a világirodalom legsokkírozóbb sőt legletaglózóbb és legkülönösebb művei közé tartoznak.

„Ismerd meg önmagad”: ókori „görög” bölcsesség. A görögök tágranyílt, mohón kiváncsi szemmel forgolódtak a világban, mindent meg akartak ismerni, sok egyéb dolog között saját benső lényüket is... E mellé a szinte gyermekien kíváncsi szemmeresztő bölcsesség mellé oda van itt állítva az úgynevezett Ószövetségnek ezzel homlokegyenest ellenkező „zsidó” bölcsessége: „Ne nézzetek [= ne bámészkodjatok...] a ti szívetek után, és a ti SZEMEITEK után, a melyek után ti paráználkodtok”, azaz: Csukjátok be a szemeteket, és csakis az Isten („erkölcsi” jellegű, nem saját magadra hanem a felebarátodra, népedre, Istenedre koncentráló) parancsaira figyelmezzetek, semmi egyébre; hogy hogyan működik a világ, az nem a ti dolgotok. A Kígyó is egyértelműen sőt szinte szájbarágóan a Bibliára utal. — A Biblia szerint Isten ezt csak a zsidóknak parancsolja. De hát Kafka zsidó volt, és bár „asszimilált” azaz környezetéhez hasonult, népének kultúráját elvesztett, még felszínesen sem vallásos ember, zsidó volta nem volt közömbös számára, amint az apjának írt híres Leveléből is egyértelműen kiderül. Lehet, hogy a vers 3.-5. sorával saját magát biztatja ő — nem vagy nem csak mint zsidót, hanem mint embert, sőt éppenséggel mint gyökerevesztett, sehova, már a zsidósághoz sem tartozó, „abszolút” embert — arra, hogy ne figyelje önmagát, annak ellenére, hogy talán éppen ő a világirodalom legskizofrénebb és legönköldöknézőbb írója... De ha nem saját magát biztatja ezzel, akkor viszont minden ember címére írja.

Költészetnek mindez egyáltalán nem eredeti. Egymás mellé vagy egymással szembe állítani a görög és a zsidó hagyományt, az fontos téma, van benne potenciál, de így önmagában, puszta vezérszavakban, még nem eredeti dolog, elvégre ez a két, egymást kölcsönösen tagadó magatartás az európai kultúra alapja, két (bár össze nem illő) pillére. (Mint Weöres Sándor írta, felszínesen ugyan, de szellemesen és hatásosan: „hellén szem héber látomás egymást pocsékul elrontotta”. Egyáltalán nem „rontották el” azok egymást: nagyon is gazdagra és érdekesre sikerült ez az „összekutyulás”. Persze kritizálni, panaszolkodni nem tilos, sőt. Az mindig érdekesebb, mint a lelkes beleegyezés.)

Hogy az ember nem hagyja sodortatni magát, hanem ura a tetteinek, az a 6. sor szerint pozitív, jó dolog. Nyilván azért, mert tetteiből derül ki, hogy milyen az ember, tetteivel valósítja meg önmagát. Hogy ebben az állapotban miért jelenti az „Ismerd meg önmagad” azt, hogy „Felejtsd el önmagad”, azt nem értem. Talán azért, mert mint ahogyan „A tett halála az okoskodás”, ugyanúgy Az okoskodás halála a tett: aki túl sokat tevékenykedik, az nem foglalkozik mély dolgokkal, megfeledkezik „önmagáról” azaz igazi énjéről, és a 9.-11 sor szerint ez rossz dolog.

Az egyetlen valami, a rövid sorokon kívül, ami „költészetszerű” itt, az a verkennen szó különleges, bár féligmeddig inkább csak szójátékszerű használata. Verkennen = félreismerni; garantáltan nem jelent az égvilágon semmi egyebet. Mégis teljesen ki van zárva, hogy ebben a jelentésben használja itt ezt Kafka, hiszen ez tökéletesen ellentmond ennek az egész meditációnak. Csak viccből vagy irónikusan lehet azt mondani, hogy „Ismerd félre önmagadat”.

Nos: kennen = ismerni; a „ver-” igekötő az ellenkezőjére fordítja egy csomó különböző ige jelentését. Emiatt úgy tesz itt Kafka, MINTHA verkennen azt jelentené, hogy ,megszűntetni azt a tényt vagy állapotot, hogy ismerünk valakit’ („felbontani a vendégbarátsági szerződést”, mondanák az ókori görögök), azaz jelen esetben saját magunkat. Hiszen azonnal meg is magyarázza, hogy ez azt jelenti: ,Megsemmisíteni önmagunkat’, és hogy ez rossz dolog. Ha nem ismerjük meg önmagunkat a görög bölcsességnek megfelelően és a zsidó szellemiségnek sem ellentmondó módon, azzal mintegy megsemmisítjük önmagunkat. Persze az olvasó ezt nem gondolja végig, különösen nem az első pillanatban, tehát mégiscsak azt hallja, hogy „ismerd félre önmagadat”, és ez groteszk, szinte nevetséges tanács, kivált éppen ebben a kontextusban...

Tehát „verkenne Dich” LÁTSZÓLAG azt jelenti, amit mindenkinek a fülében jelent: „ismerd félre önmagadat”, de VALÓJÁBAN körülbelül azt jelenti, hogy „felejtsd el önmagad”, vagy „lépj ki önmagadból”, Ez sem új, nem egy vallás biztatja erre a híveit. A folytatás egyértelműen alátámasztja ezt: mélyen meg kell hajolni. Ki vagy mi előtt? Nyilván Isten előtt, vagy a Világszellem előtt, vagy a kérlelhetetlen valóság előtt... és paradox módon éppen ezáltal lesz az Ember igazán saját maga. Ez egyáltalán nem mond ellent a hagyományos zsidó szellemnek, sőt. Valószínű, hogy Kafka ennek tudatában írta ezt, mégpedig nem mint verset, hanem mint meditációt; szinte mint vallásos meditációt... Ezt a gondolatát lelkesen helyeselné bármelyik rabbi, Jung pedig, a nagy lélekbúvár, még sokkal lelkesebben.

Tulajdonképpen magyarul is meg lehetne kockáztatni hasonló szójátékszerűséget: ismerd „félre” önmagad = ismerd meg igazi, valódi, legbelső „önmagadat”, és ezáltal TEDD FÉLRE a nemigazi, látszólagos (korlátozott, vagy egoista, vagy beszűkült stb.) énedet.