Kerner, Justinus: Az erdőben (Im Walde Magyar nyelven)

Es tönt der Bach wie klagend
Dem Wandersmanne sagend:
In mir auch wohnt ein Leid.
Es rauschen drein die Bäume,
Erzählen ihre Träume
Der grünen Einsamkeit.
 
Der Vogel singt in Lüften
Sein Leid aus, – aus in Düften
Strömt es die Blum' der Flur.
Und oft ertönt's in Nächten,
Als ob uns Lüfte brächten
Wehlaute der Natur.
 
Und schweigen sollt' alleine,
Auf daß es fröhlich scheine,
Ein volles Menschenherz?
Nicht singen sollt's, nichts sagen,
Stumm dulden, niemand klagen,
Wie es zerreißt der Schmerz?

A patak panaszhangja
vándorlegénynek mondja
a maga bánatát,
suttog a sok levél itt,
zöld magányban mesélik
álmaikat a fák.
 
Száll fájdalmas madárdal
az égből, s illatával
árad ki a virág,
és hallod olykor éjjel
szállni feléd a széllel
a természet jaját.
 
Csupán az ember hallgat,
mímel majdnem vigalmat,
rejtve teli szivét,
csak tompán tűr, nem szólna,
dallal sem panaszolja,
ha kín szaggatja szét.