E vadász bátor ördög,
Karján a solymával magasba hág.
Vagyunk mi az óvatos vadőrök.
Ő a szilaj világ.
A valódi világ!
Ő vágtat széltében a sztyeppén,
Árnya messze mögötte jövő.
Hercegeknek tapos palástja sleppjén.
Na és? Ő a felség, a Fő.
Felség, valódi, fő.
Egy lövéssel két darvat is leterít.
Az írni tanult odabent kuksol, beleőszül ő.
De az ő felesége a szilaj vadásznak csókot repít.
Azt szereti a szép és ifju nő.
Valódi nő.
(A „Kínai versek” c. gyűjteményből)
Az eredetiben a „vadász” szó rímválasza éppen a „vadőr”, a vadász ellenlábasa. Az ilyesmi sajnos ritkán utánozható fordításban. „A rím puszta szójáték, ha a rímek összekapcsolta szavak között nincs semmi benső összefüggés”, írja Stefan George. ELVILEG tökéletesen igaza volna, de GYAKORLATILAG egyáltalán nincs igaza: nagyszerű ideál ez, de megvalósíthatatlan; e szerint az ideál szerint a világirodalom verseinek 99 %-a értelmetlen, lapos szójátékoktól hemzseg... „Vadász” és „Vadőr” között nagyon is van összefüggés, de a vers ettől még nem lesz zseniális, bár elég jónak elég jó. Sőt mi több: az ilyen, szemantikailag, logikailag is, kézenfekvően összefüggő rím még sokkal inkább kelti a szójáték — bár szellemes szójáték — benyomását... Ha nincs semmiféle összefüggés, éppen akkor sugallja azt a rím, hogy van... Ha nem így volna, a rím nem futott volna be elképesztően óriási karriert. A rím nem csak jó hangzás, sokkal több annál, még ha nemlétező titkos összefüggést sugall is... Sőt talán éppen azért, mert nemlétező titkos összefüggést sugall... Megjegyzendő, hogy a világosfejű, nemtitokzatoskodó klasszikus (görög-római) Ókor nem ismerte a rímet, vagy talán volt róla tudomása, de nem érdekelte.
Az első strófa fordításváltozata, a fentiek szellemében:
Ez a merész vadász.
Karján a solymával magasba hág.
Mi vagyunk az óvatos vadőr, ki vigyáz stb.