Kolleritsch, Alfred: Leírhatatlan (Unbeschreibbarer Magyar nyelven)

Unbeschreibbarer als der mittelpunkt der Erde

ist, daß du nichts sagst.

Wenn du an mir vorbeischaust,

teilt sich der Raum,

zwei schnittflächen

klammern dich zu.

Das Eis auf dem Tisch vor und

ist rauh,

die Gläser und Teller

zerspringen darin.

Was ich an den Tag brachte,

das Licht unter den Augenlidern,

nagst du aus mir,

aber deine Hand fängt es nicht auf.

Morgen, sage ich dann, morgen

wird es vielleicht anders sein,

das Eis eine Wolke,

die Gläser und Teller ein Lied.

Der Raum wird dich aufschürfen,

und ein Schwarm von Sätzen

wird krächzen vor Glück.

Das sagte ich dir,

als könnte ich es dir

niemals sagen.

Leírhatatlan, mint a föld középpontja,

az, hogy semmit se szólsz.

Mikor elnézel mellettem,

kettéválik a tér,

két metszetfelület

közé zár téged.

A jég az asztalon előttünk

rideg,

a poharak és tányérok

szétrepednek benne.

Amit napvilágra hoztam,

szemhéjam alól a fényt,

kimered belőlem,

de a kezed nem kapja el.

Holnap, mondom akkor, holnap

talán minden megváltozik,

a jég felhővé

és a poharak, tányérok dallá változnak.

A tér majd felszínre ás téged

és mondatok raja

rikolt majd örömében.

Ezt úgy mondtam neked,

mintha soha neked

el nem mondhatnám.