Kramer, Theodor: Haue, Grabscheit, Krampen

Im Abend werden Hof und Haustor grau,
das letzte Licht entweicht aus dem Verhau.
Im dunklen Schein, voll Erde, Stein und Sand,
stehn Haue, Grabscheit, Krampen an der Wand.

Die schräge Haue war nur hinterm Haus
und grub am Acker die Kartoffeln aus.
Sie führte hastig-kurz des Häuslers Frau,
die schlaffen Säcke wuchsen prall und grau.

Das lange Grabscheit sah die Straße schlecht
und schrägte den verwachsnen Graben recht.
Bedächtig stach’s der Straßenräumer ein
und legte seine Kraft gekrümmt hinein.

Im Steinbruch schlug der schwere Krampen auf,
ein Keil dem Spalt; der Schotter brach zu Hauf.
Die Sonne wallte über seiner Frohn,
ihn schwang hoch auf des Häuslers hagrer Sohn.

Drei kehrten heim, voll Erde, Stein und Sand,
und lehnten stumm ihr Werkzeug an die Wand.
Im Hause ruhen Vater, Sohn und Frau
und Haue, Grabscheit, Krampen im Verhau.

Az est elszürkít udvart és kaput,
a tűnő fény otthagyja az odút.
Falánál - rajtuk föld, kő és homok -
kapa és ásó és csákány borong.

A ferde kapa nem jutott tovább,
csak itt szedett a háznál burgonyát.
A fürge zsellérnő sürgött vele,
jónéhány löttyedt zsák hízott tele.

A nyúlt ásó - rossz volt az utca kint -
az árkot vágta lejtőssé megint.
Az útkaparó gonddal dolgozott,
görnyedve szelt egy-egy ásónyomot.

A súlyos csákány kőbányászai járt,
rést vert, s a törmelék halomban állt.
Gürcölt, fölötte szikrázott a fény,
az ösztövér zsellérfiú kezén.

Föld, kő s homok a három emberen,
szerszámaik lerakták csendesen.
Bent nyugszik fiú, anya és apa,
s az odúban csákány, ásó, kapa.