Kunert, Günter: Téli nap (Wintertag Magyar nyelven)

Der glasweiße Himmel wolkenlos. Greller als
Die dunstfreie Sonne: der
Schnee. Aus schwarzem Eisen scheinbar und
Verbognen Röhren die nackten Bäume, unbeholfen
Geformt. Die kleinste Brise
Bringt eisige Lähmung.

Hinter der frostgeblümten Scheibe
Des stillen Hauses (ein wenig Rauch steigt auf)
Zeigt sich undeutlich ein Gesicht.

Den dort
In der Abgeschiedenheit Wohnenden
Sieht im Vorbeifahren der Reisende mit
Neid; uneingedenk
Daß spurlos gleich an diesem Tage, gleich dem
Schnee und den Bäumen, vergehen wird, wer so
Einsam ist.

A felhőtlen ég, mint a tejüveg. Rikitóbb, mint
a párátlan nap: a
hó. A meztelen fák, mint fekete
vasak, rejtőző csövek, ügyetlen
formájúak. A legkisebb szellő
jeges bénulást hoz.

Csendes ház (cseppnyi füst tekereg)
jégvirágos ablaka mögül
elmosódott arc látszik.

És őt,
az elvonultságban lakót
irígyen nézi a tovagördülő
átutazó; feledi, hogy
nyomtalanul, mint e nap, mint a hó,
a fák, elmúlik majd, ki ennyire
magányos.