Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lasker-Schüler, Else: Az utolsó csillag (Der letzte Stern Magyar nyelven)

Lasker-Schüler, Else portréja

Der letzte Stern (Német)

Mein silbernes Blicken rieselt durch die Leere,

Nie ahnte ich, daß das Leben hohl sei.

Auf meinem leichtesten Strahl

Gleite ich wie über Gewebe von Luft

Die Zeit rundauf, kugelab,

Unermüdlicher tanzte nie der Tanz.

Schlangenkühl schnellt der Atem der Winde,

Säulen aus blassen Ringen sich auf

Und zerfallen wieder.

Was soll das klanglose Luftgelüste,

Dieses Schwanken unter mir,

Wenn ich über die Lende der Zeit mich drehe.

Eine sanfte Farbe ist mein Bewegen

Und doch küßte nie das frische Auftagen,

Nicht das jubelnde Blühen eines Morgen mich.

Es naht der siebente Tag –

Und noch ist das Ende nicht erschaffen.

Tropfen an Tropfen erlöschen

Und reiben sich wieder,

In den Tiefen taumeln die Wasser

Und drängen hin und stürzen erdenab.

Wilde, schimmernde Rauscharme

Schäumen auf und verlieren sich,

Und wie alles drängt und sich engt

Ins letzte Bewegen.

Kürzer atmet die Zeit

Im Schoß der Zeitlosen.

Hohle Lüfte schleichen

Und erreichen das Ende nicht,

Und ein Punkt wird mein Tanz

In der Blindnis.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poesia.it

Az utolsó csillag (Magyar)

Ezüst pillantásom permetez az űrben,

sose sejtettem, hogy homorú az élet.

Legkönnyebb sugaram

légi szövedékén siklom az időben,

kereken fel, gömb mentén le,

kitartóbban sose táncolt még a tánc.

Kígyóbűvösen szökik magasba

a szelek lélegzete, fakón gyűrüző oszlopok,

s újra széthullanak.

A levegő e hangtalan vágya,

e lengés alattam mit jelent,

míg az idő ágyéka fölött keringek?

Szelíd szín az én mozgásom, és mégsem

csókolt friss virradat soha engem,

sem ujjongó virágzás kora hajnalon.

Közeledik a hetedik nap

s a vég nincs még megteremtve.

Csepp kihúny cseppeken, s újra

egymáshoz horzsolódnak,

kavarognak a vizek a mélyben,

összetorlódnak s zuhannak a föld felé.

Vad, villanó mámorkarok

feltajtékzanak s eltűnnek megint

és minden szorong és tolong

a végső mozgásban.

Már kihagy az idő lélegzete

az időtlenség ölében.

Homorú levegő siklik

és végére sosem ér,

táncom már pont csupán

a vak semmiben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. G.

minimap