Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lehmann, Wilhelm: Jelek (Signale Magyar nyelven)

Lehmann, Wilhelm portréja
Simon István  portréja

Vissza a fordító lapjára

Signale (Német)

Seewärts hör ich Signale tuten:
Sie schießen die Torpedos ein.
Auf fernen Meeren, nah dem Ohre,
Gesprengter Leiber letztes Schrein.
 
Der Märzwind greift den Wandernden,
Ich gleite wie auf Flügelschuhn;
Dann bin ich selbst ihm aufgestiegen
Und kann auf seinem Rücken ruhn.
 
Ein Girren streicht um meine Kniee,
Ein Rebhahn schwirrt am Kleinbahndamm.
Vor aufgerauhter Schlehdornhecke
Säugt Mutterschaf sein erstes Lamm.
 
Hör ich noch die Signale rufen?
Sie wurden Klang von Roncevalles:
Woran die Herzen eins zersprangen,
Schwebt echoleicht als Hörnerschall.
 
Mich feit der süße Augenblick.
Die Zügel häng ich ins Genick
Dem Windpferd, daß es schweifend grase.
Huflattich blüht, es springt der Hase.
 
Die Wolken bauen Pyrenäen,
Der Erdgeist denkt die Vogelreise:
Und ohne daß sie wissen, zucken
In Aufbruchslust die Kuckuckszehen.
Sie landen, höheren Flugs getragen
Als ihn Schrapnells, Granaten wagen.
 
Ob draußen noch Signale tuten?
Schießt man noch die Torpedos ein?
Schreckt noch das Ohr auf fernen Meeren
Zerfetzter Leiber Todesschrein?
 
Tief innen übte sich inzwischen
Gesang, der Thebens Mauern baute.
Fang an mit zwiegespaltnem Laute:
Und "heile, heile, heile!" tönt es,
Kuckuck! Kein Fluch der Erde höhnt es.
 
Granaten und Schrapnells verzischen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://anthologie.de

Jelek (Magyar)

A tengerről jeleket hallok:
a torpedókat belövik.
S messzibb vizeken szétrobbantott
testek az utolsót nyögik.
 
Tavaszi szél viszi a vándort,
szárnyas cipőkben suhanok;
aztán még emelkedem feljebb,
s a szél hátán nyugodhatok.
 
Térdem körül turbékolás búg,
a vasútnál surrog a fajd.
Kis bárányát szoptatja anyja
a borzas kökényes alatt.
 
Hallok-e hívó jeleket még?
Ó, már Roncevalles hangja mind;
amitől szívek repedtek rég,
most mint lágy kürtszó andalít.
 
Az édes pillanat fog engem.
Nyakába vetem hanyagul
a kantárt szél-lovamnak, menjen;
lapu virul, táncol a nyúl.
 
A felhő Piréneust épít,
madárröptöt sejt a föld lelke:
bár nem tudják, a vándorkedvtől
megmoccan a kakukkok körme.
Leszállnak, nagy ívben repülve,
ha gránát, srapnel tör helyükre.
 
Búgnak-e kint a hajókürtök?
Belövik még a torpedót?
A messzi tengeren rémít még,
hogy végsőt hördül a halott?
 
Belül közben hallom az új dalt,
mely Théba falát építette.
Ha ellenkezve is, de kezdd te:
És hangzik: „Élj, élj, szökj virágba",
kakukk! Nem gúnyol a föld átka.
 
Gránátok, srapnelek kihúnynak.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaS. I.

minimap