Lenau, Nikolaus: Egy zsarnokhoz (An einen Tyrannen Magyar nyelven)

Tyrann! des Blutes, welches in Schlachten du

Vergossen kalt, das rauschte vom Henkerbeil,

Das, deinen Qualen zu entrinnen,

Strömte dein Sklave mit eigner Hand hin:

Des Blutes soll ein jeglicher Tropfen einst

Vor deinem Aug in strafender Ewigkeit

Aufschäumen, schwellen zum Vulkane,

Der von den Seligen streng dich scheidet!

Erwacht dann Sehnsucht heiß in der Seele dir

Hinüber in die Täler Elysiums,

Willst überklimmen du die Höhn, dann

Schleudern sie dich in die Tiefe donnernd!

Entgegen gleiße deinem entsetzten Blick

Ein Schneegebirg von Menschengebeinen, hoch;

Darüber bleich und unbeweglich

Starre des Mondes bekümmert Antlitz.

Dann stocke, schweige jenes Gebirg des Bluts,

Herüberklinge deinem verlaßnen Ohr

Das Wonnelied der Auserwählten,

Säuselnd, unendliche Sehnsucht weckend.

Doch plötzlich störe Kettengerassel dich,

Und Sterbegewinsel, das durch die Lüfte klagt,

Und heulend rolle dir die Windsbraut

Schädellawinen vor deine Füße!

Te zsarnok! halld: a vér, mit ezer csatán

csapoltál, mely bakód tenyerén tapad,

melyet, hogy kínzásod kijátssza,

sok rabod ont ki saját kezével.

E sok-sok vércsepp forrjon öreg szemed

előtt, s e büntetés örökös legyen,

dagadjon vulkánná, rekesszen

el szigorúan a boldogoktól!

Ha majd szivedben vágy heve gyúl, amely

Elízium szép völgyeihez visz el,

ha ormokat megmászni készülsz:

döngve, dörögve a mélybe vetnek.

Riadt szemed vakitsa el éktelen

halotti csontok domború hóhegye;

fölötte sápadón, meredten

nézze a hold komor-árnyas arca!

Majd alvadjon meg akkor a vérhegy is,

és elhagyott füledbe a kéj dala:

a választottak hangja zengjen,

végtelen vágyakat fakasztva!

De téged lánc csörgése ijesszen, és

halálnyögést fuvalljon a szél feléd,

s üvöltve görgesse az orkán

holt koponyák lavináját hozzád!