Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lenau, Nikolaus: Magányosság (Einsamkeit Magyar nyelven)

Lenau, Nikolaus portréja
Áprily Lajos portréja

Vissza a fordító lapjára

Einsamkeit (Német)

1

Hast du schon je doch ganz allein gefunden,

Lieblos und ohne Gott auf einer Heide,

Die Wunden schnöden Mißgeschicks verbunden

Mit stolzer Stille, zornig dumpfem Leide?

 

War jede frohe Hoffnung dir entschwunden,

Wie einem Jäger an der Bergesscheide

Stirbt das Gebell von den verlornen Hunden,

Wie's Vöglein zieht, daß es den Winter meide?

 

Warst du auf einer Heide so allein,

So weißt du auch, wie's einen dann bezwingt,

Daß er umarmend stürzt an einen Stein;

 

Daß er, von seiner Einsamkeit erschreckt,

Entsetzt empor vom starren Felsen springt

Und bang dem Winde nach die Arme streckt.

 

2

Der Wind ist fremd, du kannst ihn nicht umfassen,

Der Stein ist tot, du wirst beim kalten, derben

Umsonst um eine Trosteskunde werben,

So fühlst du auch bei Rosen dich verlassen;

 

Bald siehst du sie, dein ungewahr, erblassen,

Beschäftigt nur mit ihrem eignen Sterben.

Geh weiter: überall grüßt dich Verderben

In der Geschöpfe langen dunklen Gassen;

 

Siehst hier und dort sie aus den Hütten schauen,

Dann schlagen sie vor dir die Fenster zu,

Die Hütten stürzen, und du fühlst ein Grauen.

 

Lieblos und ohne Gott! der Weg ist schaurig,

Der Zugwind in den Gassen kalt; und du? –

Die ganze Welt ist zum Verzweifeln traurig.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.jokers.at/1/poem.show/einsamkeit.html?id=19400

Magányosság (Magyar)

1

Álltál-e már magadra hagyva, messze,

isten s egy jó szív nélkül puszta-szélben,

ádáz sorsod kezétől megsebezve,

s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?

 

Tűnt el minden reményed ködbe-veszve,

mint falka-hang túl egy magas hegy-élen

– melyet vadász-fül már hiába lesne

s madár, mely száll, hogy itt telet ne érjen?

 

Ha voltál pusztán ily vad-egyedül,

tudod: emberre oly nyűgözve hat,

hogy egy követ karolni földre dűl;

 

majd, mint akit magánya megvadít,

merev kövéről szökve felriad

s a szél felé lendíti karjait.

 

2

A szél nem ért, kezednek meg nem állna,

a kő halott, hideg s zord, mondj le róla,

vigaszt hiába kérsz, nem hajt a szóra,

s ha rózsát látsz is, elhagyott vagy, árva;

 

mert észre sem vesz, hervad nemsokára,

magára néz csupán, a sápadóra.

Tovább! tekints be sok bús utcasorba,

szemed ott is csak romlás képe várja.

 

Kunyhókból egy-egy arc kinéz szepegve,

aztán becsapnak ajtót, ablakot,

kunyhók bedűlnek, rémség ül szívedre.

 

Isten s jó szív nélkül! Az út be rémes,

hideg szél húz az utcán. Hallgatod.

Bús vagy, világ, oly bús, hogy szörnyüséges.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap