Lenau, Nikolaus: Ősz (Herbst Magyar nyelven)

Rings ein Verstummen, ein Entfärben:
Wie sanft den Wald die Lüfte streicheln,
Sein welkes Laub ihm abzuschmeicheln;
Ich liebe dieses milde Sterben.

Von hinnen geht die stille Reise,
Die Zeit der Liebe ist verklungen,
Die Vögel haben ausgesungen,
Und dürre Blätter sinken leise.

Die Vögel zogen nach dem Süden,
Aus dem Verfall des Laubes tauchen
Die Nester, die nicht Schutz mehr brauchen,
Die Blätter fallen stets, die müden.

In dieses Waldes leisem Rauschen
Ist mir als hör’ ich Kunde wehen,
daß alles Sterben und Vergehen
Nur heimlich still vergnügtes Tauschen.

Fakulás, némulás a tájon,
A lombot lágy szellők apasztják,
Az erdőt lassan lekopasztják.
Az elmúlást szeretni fájón!

Innen indulni csendben újra!
Elzengtek a szerelmi hangok,
Otthagyja madárfütty a hantot,
Száz száraz levél száll lehullva.

Madárraj húz el, messze, délre,
Félcsupasz ágakról lenéznek
Már semmitől se félő fészkek.
Hull a levél, ernyedve, félre.

Az erdei hangba, csekélybe,
Én egy híradást belehallok.
A haló dolgok ezt sugallók:
Elmúlás — létek víg cseréje.