Lichtenstein, Alfred: Capriccio (Capriccio Magyar nyelven)
|
Capriccio (Német)So will ich sterben: Dunkel ist es. Und es hat geregnet. Doch du spürst nicht mehr den Druck der Wolken, Die da hinten noch den Himmel hüllen In sanften Sammet. Alle Straßen fließen, schwarze Spiegel, An den Häuserhaufen, wo Laternen, Perlenschnüre, leuchtend hängen. Und hoch oben fliegen tausend Sterne, Silberne Insekten, um den Mond – Ich bin inmitten. Irgendwo. Und blicke Versunken und sehr ernsthaft, etwas blöde, Doch ziemlich überlegen auf die raffinierten, Himmelblauen Beine einer Dame, Während mich ein Auto so zerschneidet Daß mein Kopf wie eine rote Murmel Ihr zu Fügen rollt...
Sie ist erstaunt. Und schimpft dezent. Und stößt ihn Hochmütig mit dem zierlich hohen Absatz Ihres Schuhchens In den Rinnstein –
|
Capriccio (Magyar)Így vágyom meghalni: Sötét van. És eső esett. De nem érzed többé a felhők nyomását, melyek mögötted még lágy bársonyba burkolják az eget. Minden utca hömpölyög, fekete tükrök a házak sokaságán, ahol lámpások, gyöngyfüzérek függenek fénylőn. És fent a magasban csillagok ezrei szállnak, ezüst rovarok, a hold körül – Én közöttük vagyok. Bárhol. És merengve, és nagyon komolyan, kissé bárgyún, fölényesen egy hölgy rafinált, égszínkék lábaira nézek, mialatt egy autó szétszabdal engem, és a fejem vörös üveggolyóként lábaihoz gurul…
Ő csodálkozik. És illően szitkozódik. Aztán gőgösen betaszítja a fejet kecses magas sarkú cipellőjével a csatornába –
|