Lichtenstein, Alfred: Capriccio (Capriccio Magyar nyelven)
Capriccio (Német)So will ich sterben: Dunkel ist es. Und es hat geregnet. Doch du spürst nicht mehr den Druck der Wolken, Die da hinten noch den Himmel hüllen In sanften Sammet. Alle Straßen fließen, schwarze Spiegel, An den Häuserhaufen, wo Laternen, Perlenschnüre, leuchtend hängen. Und hoch oben fliegen tausend Sterne, Silberne Insekten, um den Mond – Ich bin inmitten. Irgendwo. Und blicke Versunken und sehr ernsthaft, etwas blöde, Doch ziemlich überlegen auf die raffinierten, Himmelblauen Beine einer Dame, Während mich ein Auto so zerschneidet Daß mein Kopf wie eine rote Murmel Ihr zu Fügen rollt...
Sie ist erstaunt. Und schimpft dezent. Und stößt ihn Hochmütig mit dem zierlich hohen Absatz Ihres Schuhchens In den Rinnstein –
|
Capriccio (Magyar)Így haljak én meg: Éjsötét. És esső is esett még. De nem érzed már felhők nyomását, Pedig elfátyolozva az égbolt, Jó puha bársony. Utcaáram fekete tükörben, Házrakások, hol az utcalámpák, Gyöngysorok, lógnak derengve. És ott fent röpköd ezernyi csillag, Ezüst rovarok, a hold körül. Én köztük vagyok. Bárhol. És figyelve, Komolyan, elmélyedve, ostobácskán, De mégis jobban mint a raffináltak, Egy hölgynek mindkét égszínü lábát, Míg egy autó úgy miszlikre szabdal, Hogy fejem mint egy vörös golyóbis Hozzátok gurul... Büszkén elegáns finom tűsarokkal Topánnal Csatorna lukába —
|