Mörike, Eduard: An die Geliebte

Wenn ich, von deinem Anschaun tief gestillt,       

 Mich stumm an deinem heilgen Wert vergnüge,  

Dann hör ich recht die leisen Atemzüge                

 Des Engels, welcher sich in dir verhüllt.              

 Und ein erstaunt, ein fragend Lächeln quillt         

Auf meinem Mund, ob mich kein Traum betrüge,

Daß nun in dir, zu ewiger Genüge,                         

Mein kühnster Wunsch, mein einzger, sich erfüllt?

 Von Tiefe dann zu Tiefen stürzt mein Sinn,        

Ich höre aus der Gottheit nächtger Ferne             

Die Quellen des Geschicks melodisch rauschen. 

Betäubt kehr ich den Blick nach oben hin,          

Zum Himmel auf - da lächeln alle Sterne;           

Ich kniee, ihrem Lichtgesang zu lauschen.          

Ha mély pillantásod engem eltölt,

Ha némán élvezem mi szent, értéked,

Akkor hallom jól csendes lélegzeted,

Az angyalét, ki benned rejtőzött.     

S egy meglepett mosollyal kérdés jött

A számra, vaj’n egy álmom se hágy cserben,

Hogy most immár végérvényesen benned

Legvadabb vágyam teljesült s tetőzött?

Mélységből mélységbe zuhan elmém,

Hallom a hangját messziről az Úrnak,

Sorsom forrásai lágyan susognak.

A szemem döbbenten fordítom én

Az égre, hol csillagok mosolyognak:

Letérdelek, örülve fénydaluknak.