Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Mörike, Eduard: Egy aeolhárfához (An eine Äolsharfe Magyar nyelven)

Mörike, Eduard portréja

An eine Äolsharfe (Német)

Tu semper urges flebilibus modis
Mysten ademptum: nec tibi Vespero
Surgente decedunt amores,
Nec rapidum fugiente Solem.
(Horatius Liber II / Carmen IX.)
 
Angelehnt an die Epheuwand
Dieser alten Terrasse,
Du, einer luftgebornen Muse
Geheimnißvolles Saitenspiel,
Fang’ an,
Fange wieder an
Deine melodische Klage!
Ihr kommet, Winde, fern herüber,
Ach! von des Knaben,
Der mir so lieb war,
Frisch grünendem Hügel.
 
Und Frühlingsblüthen unterweges streifend,
Übersättigt mit Wohlgerüchen,
Wie süß bedrängt ihr dieß Herz!
Und säuselt her in die Saiten,
Angezogen von wohllautender Wehmuth,
Wachsend im Zug meiner Sehnsucht,
Und hinsterbend wieder.
 
Aber auf einmal
Wie der Wind heftiger herstößt,
Ein holder Schrei der Harfe
Wiederholt, mir zu süßem Erschrecken,
Meiner Seele plötzliche Regung;
Und hier – die volle Rose streut, geschüttelt,
All’ ihre Blätter vor meine Füße!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.moerike-gesellschaft.de

Egy aeolhárfához (Magyar)

Te mindig szüntelenül siratod
Mystét, kit a halál elragadott: neked
Nem támad fel a holt szerelem,
sem az esti csillagtól, sem a tűző naptól.
(Horatius Liber II / Carmen IX.)*
 
Nekitámaszkodva az ódon
tornác repkényfalának,
te, levegőszülte Múzsa
rejtelmes húrú hangszere,
kezdd el,
kezdd újra el
dallamos panaszodat!
Messziről jöttök, ó messziről,
szellők, a kedves,
szivem szerette gyermek
üdezöld lankái felől.
 
Útközben tavaszi szirmokat simogatva
úgy csordultig teltek illatokkal,
hogy lelkem tőletek elnehezül.
És zsongva a húrokra szálltok,
ide vonz ez a zengő bánat,
növekedtek sóhajaimban,
s ismét tovahaltok.
 
De váratlanul
egy hevesebb szélfuvalomra
lágyan följajdul a hárfa,
fölidézve, édes rémületemre,
a lelkem hirtelen indulatát;
s a teljes rózsa itt - hajlongva ejti
lábam elé valamennyi szirmát.
 
 
*B. Tamás-Tarr Melinda fordítása



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. Gy.

minimap