Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Morgenstern, Christian: Der gläserne Sarg

Morgenstern, Christian portréja

Der gläserne Sarg (Német)

   
Zwölf stumme Männer trugen mich
in einem Sarge von Kristall
hinunter an des Meeres Strand,
bis an der Brandung Rand hinaus.
So hatte ich's im Testament
bestimmt: Man bette meinen Leib
in einem Sarge von Kristall
und trage ihn der Ebbe nach,
bis sie den tiefsten Stand erreicht.
Der Sonne ungeheurer Gott
stand bis zum Gürtel schon im Meer:
An seinem Glanze tränkte sich
wollüstig noch einmal die Welt.
Ich selber lag in rotem Schein
wie ein Gebilde aus Porphyr.
Da streckte katzengleich die Flut
die erste Welle nach mir aus.
Und ging zurück und schob sich vor
und tastete am Sarg hinauf
und wandte flüsternd sich zur Flucht.
Und kam zurück und griff und stieß
und raunte lauter, warf sich kühn
darüber, einmal, viele mal.
Und blieb, und ihrer Macht gewiß,
umlief frohlockend sie mein Haus
und pochte dran und schäumte auf,
als ihrer Faust es widerstand.
Und hoch und höher wuchs und wuchs
das Wasser um mein gläsern Schloß.
Nun wankte es, als hätt' ein Arm
und noch ein Arm es rauh gepackt,
und scholl in allen Fugen, als
ein Wellenberg auf ihm sich brach
und es wie ein Lawinensturz
umdröhnte und verschüttete.
Und langsam wich der nasse Sand.
Und seitlings neigte sich der Sarg.
Und, unterwühlt und übertobt,
begann er um sich selber sich
schwerfällig in die See zu drehn.
Zu mächtig, daß die Brandung ihn
zum Strand zu schleppen hätt' vermocht,
vergrub er rollend sich und mich
in totenstillen Meeresgrund.
So lag ich denn, wie ich gewollt.
Und dunkle Fische zogen still
zu meinen Häupten hin und her.
Und schwarzer Seetang überschwamm
mein Grab. Und mein Bewußtsein schwand.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://gedichte.xbib.de/Morgenstern_ gedicht_05.+Der+gl%E4serne+Sarg.htm

AZ ÜVEGKOPORSÓ (komoly vers) (Magyar)

Tizenkét néma férfi vitt
kristálykoporsót, benne én,
a tengernek partjára le,
hol örök a hullámverés.
Mert így szólt végrendeletem:
Helyezzék majdan testemet
egy kristálykoporsóban el
és vigyék az apály megett
a legeslegmélyebb helyig.
A Nap hatalmas Istene
övig már a tengerben állt:
Pompájában habzsoltam ott
a Világot utószor én.
Bíbor fényben égtem magam
mint valamely porfir-alak.
Mint macska nyújtotta felém
első hullámkarját az ár.
És visszament és jött megint
koporsóm fogdosni körül
s megfordult és visszavonult.
Visszajött, markolt, lökdösött
még jobban zúgott, rámveté
magát, egyszer és százszor is.
S a hatalmában biztosan
vígan körülfolyta lakom.
és dörömbölt és tajtékzott
ha Öklének az ellenállt.
És mind magasabbra csapott
a víz üvegváram körül.
Most megingott, mintha marok
s még egy ragadta volna meg,
recsegett-ropogott akár
ha nagy hullámhegy törne rá
dörögve mint a lavina
és temetné maga alá.
Besüppedt a nedves homok.
Koporsóm oldalára dőlt.
Aláásva s fojtván dühbe
körben forgott s nehézkesen
lassan a tengerbe merült.
Súlyosabban, semhogy az ár
sodorhatná a partra ki,
eltemetett engem s magát
a síri tengercsendbe lent.
Kedvemre heverhettem ott.
Komor halak vonultak el
erre-arra fejem fölött.
Benőtte sírom gyászmoszat.
S felszívódott a tudatom.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap