Morgenstern, Christian: Négy ördöglegendácska (Vier Teufelslegendchen Magyar nyelven)

I. Der Schüler

Ein Schüler in Paris,
gestorben und zur Hölle verdammt,
sich eines Abends wies
vor seinem Lehrer, der noch im Amt.

Ein Hemd war sein Gewand,
das war mit lauter Sophismen bestickt.
Und nachdem er den Unglücksmann angeblickt . . .
verneigte er sich und verschwand.
   
   
   
II. Der Maler

Ein Maler kühlte sein Gelüst –
und malte in der Apsis Grund
den Teufel wüst wie einen Hund.
Da stieß ihn dieser vom Gerüst.

Doch tiefer unten Maria stand.
Die reichte ihm ganz schnell die Hand
und, daß er stehn kunnt, seinem Fuß
den Schnabel ihres winzigen Schuhs –

und sprach zu dem Erschrocknen: »Sieh,
so lohnt die junge Frau Marie
dem Schelm, der heute schier geprahlt,
doch vordem sie so schön gemalt!«
   
   
   
III. Der Rabbiner

Ein Prager Rabbiner, namens Brod,
gelangte durch teuflische Magie
zu solcher Macht, daß selbst der Tod
vergebens wider ihn Flammen spie.

Doch endlich geriet es dem Tode doch:
Er verbarg sich in einer Rose Grund.
Der Teufel dachte der Rose nicht, und
der Rabbiner starb, als er an ihr roch.
   
   
   
IV. Der Hahn

Zu Basel warf einst einen Hahn
der hohe Magistrat ins Loch,
dieweil er eine Tat getan,
die nach des Teufels Küche roch.

Er hatte, wider die Natur,
ein Ei gelegt, – dem Herrn zum Trotz!
Doch nicht genug des Frevels nur,
er schien auch reulos wie ein Klotz.

So ward er vor Gericht gestellt,
verhört, gefoltert und verdammt,
und Rechtens dann, vor aller Welt,
ein Holzstoß unter ihm entflammt.

Der Hahn schrie kläglich Kikriki,
der Basler Volk sang laut im Kreis.
Doch plötzlich rief wer: »Auf die Knie!
Gottlob! jetzt schrie er – Kyrieleis!«

I. A párisi deák

Egy párizsi diák
meghalt s kiérdemlé a pokolt.
S megmutatá magát
éjtájt annak, ki tanára volt.

Lebege leple le,
sophismákkal hímzett az az ing.
És hogy meglátta szegényt, illem szerint
térdet hajtott és elszelele.
   
   
   
II. A festő

Egy föstőt fösthetnék gyötört —
az apszist fösté és bele
a Sátánt bősz eb képibe.
Állványáról lött lelökött.

De lejjebb egy Mária-kép
gyorsan felényújtá kezét,
s hogy álljon is, alá s haránt
csúsztatta lábát, két topánt

s ily szót hallott a félsz fia:
„Így jutalmaz Szűz Mária
olyant, ki gőgös volt ma, sőt,
ám előbb lefestette őt.”
   
   
   
III. A prágai rabbinus

Egy Brod nevü rabbit, prágait,
a fekete mágia segite.
Félelmes lett hatalma itt,
a halál lángja se bírt vele.

Végül a halál került felül:
Ibolyát rejtett el a föld alá,
remélve, hogy ennek majd felül.
S a rabbi alulról megszagolá.
   
   
   
IV. A bűnös kakas

Bázelben egykor a Tanács
bűnös kakast vert vasra jól.
Kihallgatás, kínvallatás:
tettéből bűzlött a pokol.

Tojást tojt! Perverz szárnyasa!
Természet- s Istentagadó!
S nem csak hogy bűnös alhasa,
megbánást sem tanúsitó!.

Törvényszék ítéli el őt,
szénája rosszul áll:
légyen egész világ előtt
sorsa illő máglyahalál.

A vádlott szólt Kukurikút,
Bázel népe zengé dalát,
majd vezényszóra térdre hullt.
Kakas: „A Kirelejszomát!”
   
   
   
A máglyahalálra ítélt kakas esete nem merő legenda, egy krónikás könyvben van feljegyezve; 1474-ben történt. A kakassal együtt egy tojását is elégették, mert a kakastojásból baziliszkusz jön világra, egy szörnyeteg, „a kígyókirály”; pillantása halálos, kővé dermeszti, akire ránéz. Más állatokat is ítéltek halálra és végeztek ki.

Tyúkot, kakast és sok más egyéb állatfajtát naponta végeznek ki százezerszámra törvényhatósági közbenjárás nélkül. Úgy látszik, mélyrehatóbb és hatásosabb a hivatalos halál a közönséges, tepsiben vagy levesesfazékban végződő halálnál. Ha azt a transznemű svájci kakast kemencében égették volna meg, csupán az ehetőlegesség mértékében, az nem lett volna számára méltó büntetés. Másfelől azonban büszke is lehetett ez a baromfi, hogy egy Husz János vagy egy Giordano Bruno fontosságát tulajdonítják neki. — Csodálom, hogy ilyen philosophicus meditácziókat nem foglala  versébe Morgenstern poéta.

A versben az a valaki mondja, hogy „Kyrie eleison” (Uram, kegyelmezz), aki térdre hullani intette a népet, de olvashatjuk úgy is, hogy a kakas mondja. Így csodálatosabb és épületesebb az eset: az ördöngős kakas megtérésével végződik...