Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Morgenstern, Christian: Felhőjátékok VI. (Wolkenspiele VI. Magyar nyelven)

Morgenstern, Christian portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Wolkenspiele VI. (Német)

Oh, oh!
Zürnender Gott,
schlage doch nicht
Deine himmlische Harfe
ganz in Stücke!
Dumpfe Donnerakkorde
reißt
herrisch
Dein Plektron.
Zick, zack
schnellen
die springenden Saiten
mit singendem Sausen
silbergrell
über die Himmel hin.

Holst Du auch manche
der Flüchtlinge
wieder zurück,
viele fallen doch
gleißend zur Erde nieder,
ragenden Riesen des Tanns
um den stöhnenden Leib
sich wirbelnd,
oder in zischender Flut
sich für ewig
ein Grab erkiesend.

Zürnender Gott!
Wie lange:
Da hast Du Dein Saitenspiel
kläglich zerbrochen,
und kein Sterblicher
denkt mehr Deiner,
des grollenden Rhapsoden
Zeus-Odhin-Jehovah.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásainternet

Felhőjátékok VI. (Magyar)

Ó, ó!
Isten, dühödt!
össze ne zúzd
azt a mennyei hárfád
száz darabra!
Mély, mord mennyei dörgést
kelt
jogar-
plektrumod.
Cikk, cakk
rengnek
a vaskaru húrok
a bronzszavu zúgók
vagy ezüst
hanggal az Ég felé.

Vissza ha rántsz is
pár szökevényt
újra Feléd,
sokuk visszahull,
száz meteor, a földre,
egekbe törő szálfenyők
nyögő teste körül
keringve,
vagy zajgó áradatot
mindörökre
választva sírnak.

Isten, dühödt!
De rég volt:
Te Húros Hangszeredet
fájón bezúztad,
és nincs földlakó
Rád ki gondol,
te haragos rhapszodosz
Zeusz-Odin-Jehova.
   
   
   
Utolsó sorától eltekintve úgy hat a vers, mintha egy bizonyos mítoszra utalna, de valójában különböző mítoszok elemeiből és Morgenstern saját gondolataiból van összeszőve. A mai hárfához hasonló lírát Hermész isten vagy Apolló isten találta fel, és Apolló egyik attribútuma volt. Ő tanította meg játszani rajta Orpheust, aki legalábbis félisten volt; a „rhapszodosz” (vándorköltő-és-énekes) szó őt is eszünkbe juttatja. A hangszerét összetörő istenről Apollóra lehetne gondolni, de ő nem dühében törte össze, hanem mert megbánta, hogy olyan kegyetlenül megbüntette Marszüaszt (Marsyast), amiért az zenei versenyre merte kihívni őt, egy Apollót. Morgenstern saját mítoszt épít ezekből az elemekből. Hogy kik azok a szökevények, akik közül a vers haragvó istene néhányat visszaránt de azok megint lezuhannak és önként a hullámsírt választják, azt a vers nem árulja el, lehet találgatni, hogy mit szimbolizálnak.

A vers hárfás istene a fentemlített isteneknél hatalmasabb instanciának érződik, és az utolsó verssor valóban főistenekkel azonosítja. Zeusz: a görög főisten. Odin: ha nem is az ógermán főisten, mindenesetre a legfőbb istenek egyike. Jehova: a zsidó Isten; a vers nyilvánvalóan nem tartja azonosnak a kereszténység Istenével, ezért is nevezi (állítólagos) zsidó nevén. A három istennevet nem gondolatjel választja el egymástól, hanem ellenkezőleg, kötőjel köti össze, mintha ők hárman egyetlen „személy” volnának: az Ókor Főistene. Odin többek között a költészetnek is az istene, de Zeuszról és a zsidó Istenről nem tudható ilyesmi. Ami viszont közös a három ókori istenségben, az a „harag” motívuma: Zeusz villámokat szór, Odin attribútumai között a dühödt őrjöngés és a harciasság is szerepel, a zsidó Isten pedig szigorú, megbünteti az atyák bűnét harmad-negyedíziglen stb., legalábbis az Ószövetség elején és általánosságban az európai (tehát keresztény eredetű) köztudatban.

Morgenstern magánmítoszának magva, úgy látszik, az ókor és az ókori művészet visszavonhatatlan eltűnése; a költő mintha sajnálná, hiszen a vers elején kérleli hősét, hogy ne törje össze a hárfáját. Az, hogy saját maga töri össze, nem okvetlenül jelenti azt, hogy az Ókor saját magát szűntette meg, noha ez bizonyos értelemben igaz:  az ókori civilizációt megszűntető kereszténység maga is az ókorban született.

(Jehova: az európai köztudatban Isten zsidó neve. Valójában félreértésből származik: mivel Isten nevét tilos kimondani, a szövegekben a „kimondhatatlan” istennév négy mássalhangzóját annak a másik istennévnek (szó szerint: „Uram”) a magánhangzóival írjuk le, amelyet helyette kell mondanunk. A keresztények összeolvasták az össze nem tartozó mással- és magánhangzókat, ez a „Jehova”. Minthogy a kereszténység szerint a zsidó és a keresztény Isten azonos, általában egyszerűen „Isten”-nek, „az Isten”-nek szokták nevezni. Jehovának nevezni alighanem azt jelenti, hogy az azonosság ellenére mégiscsak különbséget tesznek a (kegyetlen, haragvó, bosszúálló stb.) zsidó Isten és a (jóságos, még a gazemberséget is megbocsájtó) keresztény Isten között.)

Különben a szerző megfeledkezett róla, hogy a vers címe "Felhőjátékok": egy fia felhő sincs az egész versben. Hacsak azt nem mondjuk, hogy felhők nélkül az Isten se tud mennydörgést produkálni, még három isten sem, kötőjelek által egyesült erővel sem...



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap