Nietzsche, Friedrich: Goethének címezve (An Goethe Magyar nyelven)

Das Unvergängliche
Ist nur dein Gleichnis!
Gott der Verfängliche
Ist Dichter-Erschleichnis...

Welt-Rad, das rollende,
Streift Ziel auf Ziel:
Noth — nennt′s der Grollende,
Der Narr nennt′s — Spiel...

Welt-Spiel, das herrische,
Mischt Sein und Schein: -
Das Ewig-Närrische
Mischt uns - hinein!...
   
   
   
   A vers a Faust zárósorainak parafrázisa:

Alles Vergängliche
Ist nur ein Gleichnis;
Das Unzulängliche,
Hier wird's Ereignis;
Das Unbeschreibliche,
Hier ist's getan;
Das Ewig-Weibliche
Zieht uns hinan.

Hasonlat, Példa, Kép
Minden, mi Nem-Mulandó!
Isten, ki csapda, lép,
Csak mint költőnek a lant jó...

A nagy Világ-Kerék
Célt Cél után mutat:
Nyomornak — dörgedelmes ég,
Bolondnak — Színdarab...

Világ-Darab, mely Úr,
Lét is meg Látszat is:
Az Örök Bolondság botorul
Bennünket — belevisz!
   
   
   
   A vers a Faust zárósorainak parafrázisa:

Hasonlat, Példa, Kép
Minden Mulandó;
Itt lesz, mi csonka, ép
És maradandó;
Mit nincs Szó mondani,
Itt létre kel;
Az Örök Asszonyi
Ide emel.
   
   
   
Nietzsche morálfilozófiája, ha nem tévedek, Goethe Faustján alapul: abból többek között az a tanulság szűrhető le, az, hogy az embernek mint szellemi lénynek nem az a dolga, hogy alávesse magát egy  isteni morálnak, hanem az, hogy megvalósítsa önmagát, saját énjét, rendeltetését, akár másokon sőt az egész világon végiggázolva is, „annyi baj legyen”... Mindez a Faustban egyáltalán nem ilyen egyértelmű: ott ez a morálelvetés a Sátántól jön — de maga a morál Istene is elfogadja bizonyos értelemben. Nietsche számára mindez, úgy látszik, sokkal egyértelműbb: az ő számára mindennek a csúcsa a szellemileg felsőbbrendű, önálló, szabad egyénnek korlátlan önmegvalósítása: le a (keresztény) rabszolgamorállal! Mindazonáltal nem szájtáti csodálója ő mindennek, amit Goethe mond. A Faustnak angyalok és szentek „misztikus kórusa” által énekelt zárókórusa szerint egész mulandó, változékony és tökéletlen földi létünk csak képe, szimbóluma valaminek, ami nem-materiális, nem változékony, nem mulandó; ezt a valamit ebben a zárókórusban az ég („itt”) szimbolizálja. Nietzsche számára éppen fordítva. Goethe nem mondja, hogy Isten ártalmas költői fikció; Nietzsche mondja, ebben a versben legalábbis.

Az „Örök Asszonyi”-ra nem reagál a vers, csak Örök Bolondsággá parodizálja, amely nem az égbe visz bennünket, hanem a földi lét félig valódi, félig látszatszínjátékába. Hogy a nőkről mit gondolt Nietzsche, az nem világos, csak az biztos, hogy nincs olyan magas véleménye a nőiségről, mint Goethének.