Nietzsche, Friedrich: Otthontalanul (Vereinsamt Magyar nyelven)

Die Krähen schrein

Und ziehen schwirren Flugs zur Stadt:

Bald wird es schnein –

Wohl dem, der jetzt noch Heimat hat!

Nun stehst du starr,

Schaust rückwärts, ach, wie lange schon!

Was bist du Narr

Vor Winters in die Welt entflohn?

Die Welt – ein Tor

Zu tausend Wüsten stumm und kalt!

Wer das verlor,

Was du verlorst, macht nirgends Halt.

Nun stehst du bleich,

Zur Winter-Wanderschaft verflucht,

Dem Rauche gleich,

Der stets nach kältern Himmeln sucht.

Flieg, Vogel, schnarr

Dein Lied im Wüstenvogel-Ton! –

Versteck, du Narr,

Dein blutend Herz in Eis und Hohn!

Die Krähen schrein

Und ziehen schwirren Flugs zur Stadt:

Bald wird es schnein,

Weh dem, der keine Heimat hat!

Sok varj’ kiált,

Károgva száll, város a cél:

A hó szitál -

Örűl, kit otthon ér a tél!

Múltadban ott

Is sorsod keresztre feszült!

Szegény bolond,

Jön a tél, hová menekülsz?

Fagyott világ,

Bárhova szállsz, mind csupa jég!

Mit veszni látsz,

Az vész, te jót sehol se érsz.

Lefogyva tűrsz,

A tél-vándorút átkozott,

Felszállsz, mint füst,

A lég fent még inkább fagyos.

Madár, zokogd

Dalod, jégmezők énekét! -

Rejtsd el, bolond,

Vérző szived, vár gúny s a jég!

Sok varj’ kiált,

Károgva száll, város a cél:

A hó szitál –

Otthon nélkül nagy kín a tél.