Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Novalis: A költemény (Das Gedicht Magyar nyelven)

Novalis portréja
Márton László portréja

Vissza a fordító lapjára

Das Gedicht (Német)

Himmlisches Leben im blauen Gewande

Stiller Wunsch in blassem Schein –

Flüchtig gräbt in bunten Sande

Sie den Zug des Namens ein –

 

Unter hohen festen Bogen

Nur von Lampenlicht erhellt

Liegt, seitdem der Geist entflogen

Nun das Heiligste der Welt.

 

Leise kündet beßre Tage

Ein verlornes Blatt uns an

Und wir sehn der alten Sage

Mächtige Augen aufgetan.

 

Naht euch stumm dem ernsten Tore,

Harrt auf seinen Flügelschlag

Und vernehmt herab vom Chore

Wo weissagend der Marmor lag.

 

Flüchtiges Leben und lichte Gestalten

Füllten die weite, leere Nacht

Nur von Scherzen aufgehalten

Wurden unendliche Zeiten verbracht –

 

Liebe brachte gefüllte Becher

Also perlt in Blumen der Geist

Ewig trinken die kindlichen Zecher

Bis der geheiligte Teppich zerreißt.

 

Fort durch unabsehliche Reihn

Schwanden die bunten rauschenden Wagen

Endlich von farbigen Käfern getragen

Kam die Blumenfürstin allein[.]

 

Schleier, wie Wolken zogen

Von der blendenden Stirn zu den Füßen

Wir fielen nieder sie zu grüßen

Wir weinten bald – sie war entflogen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gedichte.xbib.de/Novalis

A költemény (Magyar)

Mennybeli lény, kéklő ruha rajta,

halk sugárban anda vágy -

Név, amit színlő homokba

könnyedén, simítva hágy.

 

Mélyén tágas kupoláknak

- rá csak mécsvilág esik:

lelke tovaszállt - a világnak

legszentebbje feküszik.

 

Jobb napokat halkal ígér

egy elveszett lap nekünk,

s az ős monda minket így ér:

nagyra tágul a szemünk.

 

Jertek, a zord kapu kitárván,

két szárnya végigsepert;

lefelé nézzetek: a márvány

jósértelműn ott hevert.

 

Mennybeli lény s villó sok alakja:

mind a tág, üres éjt szelik,

s bár a vígság visszatartja,

vége-nincs idő telik.

 

Hoz a szerelem telt kupákat,

virágban lélek-csöpp fakad,

s addig isznak a gyermeki társak,

míg a szent Szövedék elszakad.

 

Sok tarka kocsi zúgva repül

hosszú sorokban át az égen:

jő színlő bogarak vonta szekéren

a Virágkirálynő egyedül;

 

fátyola száll, mint felhő szelekben,

homlok havát villantva ki:

leborultunk őt köszönteni,

majdnem sírtunk - s ő tovalebben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://vmek.niif.hu/04300/04349/04349.htm#12

minimap