Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Novalis: Sehnsucht nach dem Tode

Novalis portréja

Sehnsucht nach dem Tode (Német)

Hinunter in der Erde Schoß,
Weg aus des Lichtes Reichen,
Der Schmerzen Wut und wilder Stoß
Ist froher Abfahrt Zeichen.

Wir kommen in dem engen Kahn
Geschwind am Himmelsufer an,
Gelobt sei uns die ewge Nacht,
Gelobt der ewge Schlummer.

Wohl hat der Tag uns warm gemacht,
Und welk der lange Kummer.
Die Lust der Fremde ging uns aus,
Zum Vater wollen wir nach Haus.

Was sollen wir auf dieser Welt
Mit unsrer Lieb und Treue.
Das Alte wird hintangestellt,
Was soll uns dann das Neue.

O! einsam steht und tiefbetrübt,
Wer heiß und fromm die Vorzeit liebt.
Die Vorzeit wo die Sinne licht
In hohen Flammen brannten,

Des Vaters Hand und Angesicht
Die Menschen noch erkannten.
Und hohen Sinns, einfältiglich
Noch mancher seinem Urbild glich.

Die Vorzeit, wo noch blütenreich
Uralte Stämme prangten,
Und Kinder für das Himmelreich
Nach Qual und Tod verlangten.

Und wenn auch Lust und Leben sprach
Doch manches Herz für Liebe brach.
Die Vorzeit, wo in Jugendglut
Gott selbst sich kundgegeben

Und frühem Tod in Liebesmut
Geweiht sein süßes Leben.
Und Angst und Schmerz nicht von sich trieb,
Damit er uns nur teuer blieb.

Mit banger Sehnsucht sehn wir sie
In dunkle Nacht gehüllet,
In dieser Zeitlichkeit wird nie
Der heiße Durst gestillet.

Wir müssen nach der Heimat gehn,
Um diese heilge Zeit zu sehn.
Was hält noch unsre Rückkehr auf,
Die Liebsten ruhn schon lange.

Ihr Grab schließt unsern Lebenslauf,
Nun wird uns weh und bange.
Zu suchen haben wir nichts mehr,
Das Herz ist satt, die Welt ist leer.

Unendlich und geheimnisvoll
Durchströmt uns süßer Schauer,
Mir deucht, aus tiefen Fernen scholl
Ein Echo unsrer Trauer.

Die Lieben sehnen sich wohl auch
Und sandten uns der Sehnsucht Hauch.
Hinunter zu der süßen Braut,
Zu Jesus, dem Geliebten,

Getrost, die Abenddämmrung graut
Den Liebenden, Betrübten.
Ein Traum bricht unsre Banden los
Und senkt uns in des Vaters Schoß.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.cordula.ws/poems/stode.html

Halálvágy (Magyar)

Ha a heves kín letaszít
a föld sötét ölébe
s eltép a fénytől: jelt ad így
a boldog költözésre.

A keskeny csónak visz a menny
túlsó partjára sebesen.
Áldjuk az örök éjszakát,
áldjuk az örök álmot.

Melengetett a napvilág,
hervasztottak a gyászok.
Nem csábít többé messze táj:
Atyánkhoz mennénk haza már.

Otthonra már úgysem lel itt
hűségünk és szerelmünk.
Ha a hajdankort megvetik,
az újon mit szeressünk?

Ó! búsan áll és egyedül,
ki a szent hajdanért hevül.
A hajdanért, mikor derék
szivek szent tűzben égtek

Atyjuk orcáját és kezét
tisztelték még a népek,
s volt lélek, jámbor, tiszta, szép,
ki ősképét formázta még.

A múltért, mikor még remek
ősi törzsek virultak,
s halni vágytak a gyermekek
országáért az Úrnak;

s bár élet pezsdült, kedv fakadt,
szív szerelemtől is szakadt.
A múltért, hogy Isten leszállt
az ifjúság színében,

s halt értünk korai halált
szerelmetes hevében;
félelmet és kínt nem került,
s ezzel csak drágább lett nekünk.

Felé sóvárgunk szűntelen,
kiket beburkol éjünk.
Szomjunk nem szűnik percre sem,
amíg a földön élünk.

Haza kell térnünk mielőbb,
meglátni azt a szép időt.
Mi tartóztatna vissza itt?
Rég pihen sok szerettünk.

Sorsunk zárják le sírjaik,
s most fáj, szorong a lelkünk.
Nincs mit keresnünk itt tovább -
telt a szív - üres a világ.

Elönt az édes sejtelem
titkos-hatalmas árja.
Így visszhangzik a végtelen
a szívünk bánatára.

Sóvárognak szeretteink,
s vágyuk fuvalma meglegyint.
Vár odalent a Vőlegény,
Jézus, a drága mátka.

Alkonyodik már, a szegény
szeretők vigaszára.
Bilincsünk álom oldja meg,
s az Atya tárt karjába vet.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.hu

Kapcsolódó videók


minimap