Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pietraß, Richard: Vom Mündel

Pietraß, Richard portréja

Vom Mündel (Német)

Wenn dem Mündel wohl ist
     mach es eines Knicks
     und bittet den Vormund,
     seine Hand lassen zu dürfen für ein paar Tage
Dann legt der Vormund die Stirn in Falten
     und geht in sich
Dann macht er sich klein
     und holt den Rat seines Vormunds
     der wiederum seinem Vormund um Rat fragt
     wegen des Mündels
Dann vergeht die Zeit
Dann befragt das Mündel das Münzorakel[1],
     um zu erfahren
     ob sich die Falten
     der Vormünderer geglättet haben
Dann wird es ermahnt, nicht ungeduldig zu sein
Dann wartet es, dann wartet es
Dann versteht es die Welt nicht
     und wünscht sich aus ihr
Dann wartet es,
Dann läßt das Mündel alle Hoffnung fahren
Dann geschieht das Wunder
Dann prüfen dreimal zwei Männer,
     ob das Mündel das Mündel ist
Dann wechselt es den Ort und die Zeit
Dann ist es wie vor den Kopf geschlagen
Dann steckt es seine Nase in Dinge,
     die es nicht kennt
Dann freut es sich, wie die Straßenbahn
     ihr Trittbett herunterklappt
     und erwidert den Gruß
Dann ist es der Ansicht der Ansichtskarte
Dann versteht es
     die Betongleichung nicht: CH-SS
Dann wird es Zeuge, wie ein Greis
     nach einem Radfahrer schlägt
     und der Radfahrer aufspringt
     und den Greis umstößt
Dann geht es verwirrt weiter
Dann sieht es wie im Tiergarten
     die Schnappschildkröte
     ihre Zunge als Köder
     und versteinert wartet
Dann schläft es schlecht,
     weil der Aftermieter
     ein Gewehr im Schrank hat
     und Kugeln
Dann beruhigt es sich,
     schläft, ißt, trinkt
Dann macht es einen Ausflug
     und steigt in einem Fluß
Dann freut es sich, daß Goethe war,
     wohin es gekommen ist
Dann macht es ein Foto:
     das Mündel und der berühmte Ort
Dann sind seine Tage gezählt,
     dann vergangen
Dann packt es sein Bündel
Dann prüfen dreimal zwei Männer,
     ob das Mündel wirklich
     das Mündel ist
Dann zögern sie eine Sekunde
Dann ist es alles gut
Dann faßt es die kalte Hand[2]



[1] Den meisten Menschen ist das I Ging als altes chinesisches Stengel- oder Münzorakel bekannt. Es ist eines der ältesten und wichtigsten Weisheitsbücher Chinas und gilt als eines der ältesten Schriftstücke der Welt. Übersetzt heißt I Ging das „Buch der Wandlungen“.

[2] Ein Gedicht, das mit dieser Form arbeitet, wäre der große Text von Richard Pietraß ‘Vom Mündel’, der in seinem neuen Gedichtband Spielball einen zentralen Platz besetzt. ‘Mündel’ meint satirisch die Position des erwachsenen Bürgers in der DDR, und das Gedicht macht denn auch den Versuch zu einer Westreise und die Anstalten zum Thema, die nötig sind, eine solche realisieren zu können. Quelle:  Amsterdammer Beiträge zur neueren Germanistik / BAND 26-1988 /DDR-Lyrik im Kontext / Herausgeber von Christine Cosentino, Wolfgang Ertl und Gerd Labroisse / Amsterdam 1988



FeltöltőRépás Norbert
KiadóAufbau-Verlag Berlin und Weimar, ISBN 3-351-00244-0
Az idézet forrásaSpeilball Gedichte
Könyvoldal (tól–ig)56-57
Megjelenés ideje

Az istápolt (Magyar)

Ha boldog az istápolt
     dob egy pukedlit
     és megkéri gyámját,
     hogy pár napra oldja el kezét
És a gyám homloka redőkbe borul
     majd gondolataiba merül
És kicsinnyé válik
     majd gyámja tanácsát kéri
     aki szintén gyámjától kér útmutatást
     az istápolt miatt
És az idő pereg
És az istápolt az érem-jósdához[1] fordul
     hogy megtudja
     elültek-e már
     a gyűrődések a gyám homlokán
És óva intik, hogy ne legyen türelmetlen
És ő csak várva vár
És e világot nem értőn
     szomjasan vágyik el innen
És csak vár,
És az istápoltat remény tölti el
És megtörténik a csoda
És két ember háromszor ellenőrzi,
     hogy az istápolt csakugyan az istápolt-e
És akkor megváltozik a téridő
És mintha fejbe vágták volna
És az orrát olyan dolgokba üti
     amiket nem ismer
És ahogy a bim[2] lépcsője földet ér
     öröm járja át lelkét
     majd viszonozza a köszönéseket
És betekint a képeslapok tartalmába
És homályos lesz számára
     a beton egyenlete: a CH-SS
És szemtanúja lesz ahogy egy vénember
     botjával egy bringás után csap
     és a bringás nekiugrik
     és feldönti a vénembert
És kuszán tovább halad
És látja ahogy az állatkertben
     a harapós teknős
     nyelvét csaliként öltögeti
     és megkövülve várakozik
És nehezen hajtja álomra fejét
     mert az albérlő
     a szekrényben
     fegyvert és golyókat rejteget
És aztán megnyugszik
     alszik, eszik, iszik
És kirándul egyet
     és egy folyóba lép
És örül, hogy Goethe ott élt
     ahonnan ő származott
És készít egy fotót:
     „az istápolt és a híres hely”
És napjai megszámláltattak
     és elmúltak
És felszedi batyuját az istápolt
És két ember háromszor bírálja el,
     hogy az istápolt valóban
     az istápolt-e
És haboznak egy másodpercnyit
És minden a rendjén találtatik
És megragadják kihűlt kezét



[1] Ji Csing a kínai kultúra egyik legrégibb és legfontosabb írásos emléke, több évezredes bölcsesség sűrűsödik benne. Egyesek érem-jósdának is nevezik. Egy olyan orákulumgyűjtemény, melynek eredete a homályba vész, ezért lengi körül oly sok misztikus legenda.

[2] villamos



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásasaját

minimap