Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rühmkorf, Peter: De mortuis oder: üble Nachrede

Rühmkorf, Peter portréja

De mortuis oder: üble Nachrede (Német)

Langsam schließen sich die Wunden der Jugend, und

nichts will an ihre Stelle treten.

Auch das Leiden an der Menschheit

wird ja mal zum bloßen Routinefall;

nun, dann kokelt die alte Seele wohl so allmählich

zu Ende,

es geht immer so weiter mit uns,

und wenn es weiter so weitergeht wie bisher,

ist bald Schluß.

 

Jetzt, zum Beispiel, haben wir die Linden schon wieder im Rücken,

(wer spricht noch vom Flieder?)

Man wagt fast gar nicht mehr Ich zu sagen bei soviel Geschäftigkeit.

 

Bald,

wenn mit unaufhaltsamen Blättern

der Herbst abwinkt

und auch die Drosseln ihre Lieder einziehn,

heizt du die hohle Brust

- jetzt Kohlen kaufen ! -

mit Nietzschewörtern.

 

Kein Grund zum Aufgeben, Meister!

Auch das Alter ist noch ein durchaus vollgütiger Lebensabschnitt,

und solange der Stuhlgang gesichert ist,

der Tag doch nicht unerfüllt -

Ah – natürlich,

und dann noch der Trick mit dem Einerseits- andererseits,

schleimlösende Dialektik:

das lernt man doch auch erst in, sagen wir,

vorgeschrittenen Jahren.

Wenn die Spannkraft nachläßt.

Und der Mund sich auftut:

grau

und von Liedern leer.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://globetrotterin.blog.de

De mortuis avagy: hírbe hozás (Magyar)

Lassan az ifjúság sebei hegednek, és semmi nem akar

helyükbe kerülni.

Az egyetemes szenvedés is

rutinmunka lesz szépen;

Így nyúlik hát az öregfiú, így nyúlik ki a lélek:

Lépünk mindig tovább,

és ha továbbra is így lépkedünk tovább,

mint eddig,

hamarosan lelépünk.

 

Most például túl vagyunk megint a. hársvirágzáson.

(És ki beszél már az orgonáról?)

Jóformán azt se merjük mondani: én, ennyi buzgóság közepette.

 

Ha nemsokára

feltartóztathatatlan levelekkel

leköszön az ősz,

és már a rigók is beszüntetik dalukat,

üreges szíved

- MOST VEGYEN SZENET! -

Nietzsche-szavakkal fűtöd.

 

Nincs ok feladni, Mester!

Az öregség is teljes értékű életkor! még hogy nem!

Amíg rendben van a széklet,

nem tartalmatlan a nap -

hogyne,

s akkor az egyfelől-másfelől trükk,

a nyáladzó dialektika:

Ezt is - mondjuk így - csak előrehaladott korban

tanuljuk meg.

Amikor a ruganyosság alábbhagy.

És tátong a száj:

szürkén

daltalanul.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap