Riegel, Werner: Hymnus auf den neuen Menschen (details)

3
Wenn er kommt, kommt er bestimmt nicht vom Himmel.
Aber von Gott hat er Muskel, Sehne und Bein,
und es ist, wenn da was ist verstümmelt,
verstümmelt seit Abel und Kain.
Wie hat er beim Spiel unter wechselnden Fähnchen
sicher gehandhabt Schafott und Maschinengewehr!
Und der Vater lächelt. Das ungeratene Söhnchen
hat er so lieb und hat sonst kein Söhnchen mehr.
 
7
Immer noch regt sich sterbend die alte Freiheit.
Aber die Freiheit stirbt, der unkende Untertan.
In den beleuchteten Städten glitzert die Neuheit,
die schon bei Etzel war und bei Dschingis-Khan.
Daß noch der Mond bescheint die lärmende Paralyse!
Tritt in die Finsternis! Vorbei aller Traum, was tut’s?
Wir waren, o Mensch, dein Herz, deine Tränendrüse,
und Kuckucksschrei und Nächte im Kukuruz.

3
Bár Istentől való izma, ina és csontja,
ha jön, bizonyára más küldi, nem az ég,
és hogyha nála valami csonka,
Ábel s Káin óta csonka némiképp.
Mily jól állt kezében hóhérbárd, géppuska,
míg játszott változó zászlócskák alatt!
S az Atya mosolyog. A félresikerült fiúcska
kedves szívének, s egyetlen magzata csak!
 
7
Mocorog még halódva a régi szabadság.
De meghal a szabadság, huhogó alattvaló.
Fény-városokban az az újság ragyog rád,
mely Attila s Dzsingisz kán óta látható.
S a lármás bénulás még mindig holdfényben úszó!
Homályba, el! Mihaszna ábrándok, tűnjetek!
Szíved voltunk, ó ember, könnyzacskód és kakukkszó,
és kukoricásban töltött éjjelek.