Rilke, Rainer Maria: Elherdált csillagok túláradó egei (Überfließende Himmel verschwendeter Sterne Magyar nyelven)

Überfließende Himmel verschwendeter Sterne

prachten über der Kümmernis. Statt in die Kissen,

weine hinauf. Hier, an dem weinenden schon,

an dem endenden Antlitz,

um sich greifend, beginnt der hin-

reißende Weltraum. Wer unterbricht,

wenn du dort hin drängst,

die Strömung? Keiner. Es sei denn,

dass du plötzlich ringst mit der gewaltigen Richtung

jener Gestirne nach dir. Atme.

Atme das Dunkel der Erde und wieder

aufschau!  Wieder.  Leicht und gesichtslos

lehnt sich von oben Tiefe dir an. Das gelöste

nachtenthaltne Gesicht giebt dem deinigen Raum.

Elherdált csillagok túláradó egei

gyötrődés fölött ragyognak. A párnák helyett

fölfelé sírj. Itt, ahol most már zokog,

ahol véget ér az arc,

sodor, indul a magával-

ragadó éter. Akadálya

ki lesz az árnak,

ha zúdulsz? Senki. Kivéve,

ha máris ölre mégy a gigászi iránnyal,

mivel csillagzat hat rád. Sóhajts!

Szívd be a föld sötétjét, aztán megint

felnézz! Megint. Könnyen, arctalan,

fentről a mélység könyököl rád. Az oldott,

éjjel teli orca helyt ad a tiédnek.

1913. áprilisa, Párizs
Versek az éjszakához