Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: Der Auszug des verlorenen Sohnes

Rilke, Rainer Maria portréja

Der Auszug des verlorenen Sohnes (Német)

Nun fortzugehn von alledem Verworrnen,

das unser ist und uns doch nicht gehört,

das, wie das Wasser in den alten Bornen,

uns zitternd spiegelt und das Bild zerstört;

von allem diesen, das sich wie mit Dornen

noch einmal an uns anhängt - fortzugehn

und Das und Den,

die man schon nicht mehr sah

(so täglich waren sie und so gewöhnlich),

auf einmal anzuschauen: sanft, versöhnlich

und wie an einem Anfang und von nah;

und ahnend einzusehn, wie unpersönlich,

wie über alle hin das Leid geschah,

von dem die Kindheit voll war bis zum Rand -:

Und dann doch fortzugehen, Hand aus Hand,

als ob man ein Geheiltes neu zerrisse,

und fortzugehn: wohin? Ins Ungewisse,

weit in ein unverwandtes warmes Land,

das hinter allem Handeln wie Kulisse

gleichgültig sein wird: Garten oder Wand;

und fortzugehn: warum? Aus Drang, aus Artung,

aus Ungeduld, aus dunkler Erwartung,

aus Unverständlichkeit und Unverstand:

 

Dies alles auf sich nehmen und vergebens

vielleicht Gehaltnes fallen lassen, um

allein zu sterben, wissend nicht warum -

 

Ist das der Eingang eines neuen Lebens?



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://www.textlog.de

A tékozló fiú kivonulása (Magyar)

Most menni kell mindattól, ami kúsza,

mi a miénk, s hozzánk még sincs köze,

mi rezgőn tükrözi, majd összezúzza

arcunkat, mint az ó kutak vize;

mindattól, mi még egyszer visszahúzna

tüskéivel, miket belénk akaszt,

el! S ezt meg azt,

mit nem láttunk sosem

(annyira megszokott volt, oly banális),

egyszerre látni: megbékülve máris,

s mint kezdet kezdetén, figyelmesen;

belátni sejtve, semmi volt, ha fájt is,

személytelen volt mind a sérelem,

mitől csordultig tölt gyermekkorunk -:

s mégis csak el! Mint hogyha boncolunk

gyógyult sebet, más kézből kiragadva

kezünket, el! S hová? Bizonytalanba,

messzi, forró tájra, mely nem honunk,

s mit tetteinknek hátterébe bamba

kulisszaként, kertként, falként tolunk;

csak el! S mi hajt? Alkat, ösztönös éhség,

türelmetlenség, homályos reménység,

értetlen s meg nem értett mámorunk:

 

Ezek kockáztatják, s talán hiába,

a meglevőt a puszta semmiért:

egyedül halni meg, nem tudva, mért -

 

Ez volna hát az új élet nyitánya?



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

minimap