Rilke, Rainer Maria: A lant (Die Laute Magyar nyelven)

Ich bin die Laute. Willst du meinen Leib
beschreiben, seine schön gewölbten Streifen:
sprich so, als sprächest du von einer reifen
gewölbten Feige. Übertreib

das Dunkel, das du in mir siehst. Es war
Tullias Dunkelheit. In ihrer Scham
war nicht so viel, und ihr erhelltes Haar
war wie ein heller Saal. Zuweilen nahm

sie etwas Klang von meiner Oberfläche
in ihr Gesicht und sang zu mir.
Dann spannte ich mich gegen ihre Schwäche,
und endlich war mein Inneres in ihr.

Herbst 1907, Paris

A lant vagyok. Ha a testem ívét
írod le, a szép dombormívességet:
úgy mondd, hogy olyan vagyok, mint egy érett,
ívelt füge. Terítsd szét

a sötétet, mit bennem látsz. Mivel
Tullia sötétje az. Szemérme
nem volt tartós, s lett haja díszével
mint fénylő terem. Néha lenézve,

testem rezgéséből átvette dalát
orcája is, s nekem dalolt.
Majd én feszítettem gyenge oldalát,
és végül bensőm beléje hatolt.

1907. ősze, Párizs