Rilke, Rainer Maria: Utolsó este (Letzter Abend Magyar nyelven)

(Aus dem Besitze Frau Nonnas)

Und Nacht und fernes Fahren; denn der Train
des ganzen Heeres  zog am Park vorüber.
Er aber hob den Blick vom Clavecin
und spielte noch und sah zu ihr hinüber

beinah wie man in einen Spiegel schaut:
so sehr erfüllt von seinen jungen Zügen
und wissend, wie sie seine Trauer trügen,
schön und verführender bei jedem Laut.

Doch plötzlich wars, als ob sich das verwische:
sie stand wie mühsam in der Fensternische
und hielt des Herzens drängendes Geklopf.

Sein Spiel gab nach. Von draußen wehte Frische.
Und seltsam fremd stand auf dem Spiegeltische
der schwarze Tschako mit dem Totenkopf.

(Nonna asszony tulajdonából)

És éj és éji vonulás; mert ott már
a trén, a had a parknál ment előre.
A férfi átbámult a zongorán,
és játszott még, és ránézett a nőre,

majdnem, mint aki tükörbe néz:
kitöltötte sok fiatal vonása,
és tudta, jó a gyásza takarása,
szép, csábít és elragadó, művész.

De most elnyomta valami, mi ködös:
a nőt az ablakban érte, különös
szívdobogás, nyomasztó, nem állt el.

A zene leállt. Kintről jött a hűvös.
És furcsán, idegenül állt a tükrös
asztal, sötét csákó, rajt halálfej.

Párizs, 1906. júniusa

*Az „Utolsó este” azért viseli a „(Nonna asszony tulajdonából)” alcímet, mert Nonna asszony (Julie Freifrau von Nordeck zu Rabenau) mesélte el Rilkének az első férjétől való búcsúja emlékét, aki 1866-ban a königgrätz-i csatában esett el. (T.F.)