Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: Orpheusz-szonett, I/21. (Sonette an Orpheus I/21. Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Sonette an Orpheus I/21. (Német)

Frühling ist wiedergekommen. Die Erde
ist wie ein Kind, das Gedichte weiß;
viele, o viele.... Für die Beschwerde
langen Lernens bekommt sie den Preis.

Streng war ihr Lehrer. Wir mochten das Weiße
an dem Barte des alten Manns.
Nun, wie das Grüne, das Blaue heiße,
dürfen wir fragen: sie kanns, sie kanns!

Erde, die frei hat, du glückliche, spiele
nun mit den Kindern. Wir wollen dich fangen,
fröhliche Erde. Dem Frohsten gelingts.

O, was der Lehrer sie lehrte, das Viele,
und was gedruckt steht in Wurzeln und langen
schwierigen Stämmen: sie singts, sie singts!



FeltöltőTauber Ferenc
Kiadóhttps://www.gedichte-fuer-alle-faelle.de/allegedichte/gedicht_1601.html
Az idézet forrásahttps://www.gedichte-fuer-alle-faelle.de/allegedichte/gedicht_1601.html

Orpheusz-szonett, I/21. (Magyar)

Itt van az új tavasz újra. A föld vár
mint kicsi versszavaló gyerek;
versek, a versek... Hisz beleölt már
sok tanulást, s most díja remek.

Volt tanitója. Szerettük ijesztő
állkapcsán a fehér szakállt.
Most, mi a fű szine, tudja ezt ő,
jól felel ő: talált! talált!

Most szünidő van, játszhat a föld már
kisgyerekekkel. Itt a fogócska,
fuss, te vidám föld! Győz, ki bomol!

Mit tanitója előtte föltárt,
mit fagyökér tanit és a koros fa,
iskolakönyv az. A föld dalol!

   
   
   
A vers prozódiája: minden sorban NÉGY versláb, sohasem több és sohasem kevesebb, és azok mind daktilusok (daktilus =  — u u : egy „súlyos”, két „súlytalan” vagy „gyenge” szótag) és trocheusok (— u), de túlnyomórészt pattogó daktilusok. A németben „súlytalan” ( u ) helyen nem állhat beszédhangsúlyos szótag; „súlyos” ( ) helyen többnyire beszédhangsúlyos szótag áll. Magyarul is lehetséges beszédhangúlyokkal operálni, de zseniális, nagy, elég nagy, jó, közepes, rossz és csapnivaló de PROFI költőink/versfordítóink ezt nem teszik, hanem az időmértékkel dolgoznak, összehasonlíthatatlanul következetesebben, mind pusztán jambikus (jambus: u —) vagy trochaikus (trocheus: — u) versek fordításában, mivel a vers ritmikus lüktetése máskülönben nem volna eléggé érzékelhető. Teszik ezt ők annak ellenére, hogy az időmértékes magyar daktilusok (és anapesztusok: — u u) mechanikussabbá azaz dobpergésszerűbbé, kopogóbbá teszik a ritmust, mint amilyen az az eredetiben, a németben volt. Namármost tökéletesen utánozni az eredeti ritmust nem lehetséges, de fütyülni rá, az dilettantizmus, botfülűség. Úgy látszik, hogy költőink 90 %-a számára a ritmus és az egyéb úgynevezett „formai” jellegzetességek még sokkal fontosabbak voltak, mint az úgynevezett „eszmei mondanivaló”. Ezzel én nem igazán értek egyet, de ez nem is fontos: én irreleváns vagyok. Csakhogy a dilettáns éppen azt nem veszi észre, hogy ő dilettáns, tudatlan, kontár, pancser, és hogy ő még énnálam is százszor, ezerszer irrelevánsabb. Ezt sajnos sokszor más sem veszi észre. 

Az a benyomásom, hogy magyarul egyfelől sokkal több óriási vagy csak nagyon jó, de nagyon eredeti  költő ontotta verseit, mint az általam ismert nyelveken, de hogy ennek ellenére a botfülű dilettantizmus is sokkal elképesztőbben tombol magyar nyelvterületen, mint ama nyelvek országaiban. Vajon mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy mi magyar anyanyelvűek hol sokkal zseniálisabbak, hol sokkal tök- és fafejűbbek vagyunk másoknál?...



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap