Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Schiller, Friedrich: A föld szétosztása (Die Teilung der Erde Magyar nyelven)

Schiller, Friedrich portréja
Radnóti Miklós portréja

Vissza a fordító lapjára

Die Teilung der Erde (Német)

»Nehmt hin die Welt!« rief Zeus von seinen Höhen

Den Menschen zu. »Nehmt, sie soll euer sein!

Euch schenk ich sie zum Erb und ewgen Lehen -

Doch teilt euch brüderlich darein!«

 

Da eilt', was Hände hat, sich einzurichten,

Es regte sich geschäftig jung und alt.

Der Ackermann griff nach des Feldes Früchten,

Der Junker birschte durch den Wald.

 

Der Kaufmann nimmt, was seine Speicher fassen,

Der Abt wählt sich den edeln Firnewein,

Der König sperrt die Brücken und die Straßen

Und sprach: »Der Zehente ist mein.«

 

Ganz spät, nachdem die Teilung längst geschehen,

Naht der Poet, er kam aus weiter Fern -

Ach! da war überall nichts mehr zu sehen,

Und alles hatte seinen Herrn!

 

»Weh mir! So soll denn ich allein von allen

Vergessen sein, ich, dein getreuster Sohn?«

So ließ er laut der Klage Ruf erschallen

Und warf sich hin vor Jovis Thron.

 

»Wenn du im Land der Träume dich verweilet«,

Versetzt der Gott, »so hadre nicht mit mir.

Wo warst du denn, als man die Welt geteilet?«

»Ich war«, sprach der Poet, »bei dir.«

 

Mein Auge hing an deinem Angesichte,

An deines Himmels Harmonie mein Ohr -

Verzeih dem Geiste, der, von deinem Lichte

Berauscht, das Irdische verlor!«

 

»Was tun?« spricht Zeus, »die Welt ist weggegeben,

Der Herbst, die Jagd, der Markt ist nicht mehr mein.

Willst du in meinem Himmel mit mir leben -

So oft du kommst, er soll dir offen sein.«



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ub.uni-heidelberg.de/wir/geschichte/schiller.html

A föld szétosztása (Magyar)

Imé a föld, tiétek! így kiáltott

Zeusz az embereknek. Itthagyok

örök hűbérbe most mindent tirátok –

de testvérként osztozzatok!

 

És mind siet s szerez mind két marokra,

már osztozik serényen ifju s vén.

A pórt kalász csábítja s szénaboglya,

az úr vadászgat erdején.

 

Kalmár csűrében eltűnt árpa, búza,

az óbor meg apátúr kincse lett,

ügyes királyé lett a híd, az utca,

s így szólt: enyém a jó tized.

 

S az osztozásnak már a végin voltak,

mikor a költő jő s rájuk talál

ó jaj, de addig mindent szertehordtak,

s mindennek volt gazdája már!

 

Imé, hát én, csak én maradtam árva,

s kisemmizett, a leghívebb fiad?

És Zeusz trónjához borul s kiáltva

kiált a mellőzés miatt.

 

Elálmodoztál – szólt az isten – máshol,

perelsz most, jöttél volna hát elébb!

Hol voltál, költő, mondd, az osztozáskor?

S felelt az: nálad voltam épp.

 

Tündöklő orcád néztem s lelkesültem

eged zengő összhangján – megbocsásd

a szellemnek, hogy ily megrészegülten

elkéste itt az osztozást.

 

Most mit tegyek? – mereng Zeusz sötéten

a föld szétosztva; nem enyém ma már.

Akarsz-e hát egemben élni vélem?

Akármikor jössz, téged nyitva vár.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap