Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Schiller, Friedrich: A zarándok (Der Pilgrim Magyar nyelven)

Schiller, Friedrich portréja

Der Pilgrim (Német)

Noch in meines Lebens Lenze

War ich, und ich wandert aus,

Und der Jugend frohe Tänze

Ließ ich in des Vaters Haus.

 

All mein Erbteil, meine Habe

Warf ich fröhlich glaubend hin,

Und am leichten Pilgerstabe

Zog ich fort mit Kindersinn.

 

Denn mich trieb ein mächtig Hoffen

Und ein dunkles Glaubenswort,

»Wandle«, riefs, »der Weg ist offen,

Immer nach dem Aufgang fort.

 

Bis zu einer goldnen Pforten

Du gelangst, da gehst du ein,

Denn das Irdische wird dorten

Himmlisch unvergänglich sein.«

 

Abend wards und wurde Morgen,

Nimmer, nimmer stand ich still,

Aber immer bliebs verborgen,

Was ich suche, was ich will.

 

Berge lagen mir im Wege,

Ströme hemmten meinen Fuß,

Über Schlünde baut ich Stege,

Brücken durch den wilden Fluß.

 

Und zu eines Stroms Gestaden

Kam ich, der nach Morgen floß,

Froh vertrauend seinem Faden,

Werf ich mich in seinen Schoß.

 

Hin zu einem großen Meere

Trieb mich seiner Wellen Spiel,

Vor mir liegts in weiter Leere,

Näher bin ich nicht dem Ziel.

 

Ach, kein Steg will dahin führen,

Ach, der Himmel über mir

Will die Erde nie berühren,

Und das Dort ist niemals Hier.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.textlog.de/schiller-gedichte-pilgrim.html

A zarándok (Magyar)

Már életem tavaszában

vándor kedvem tovavitt,

odahagytam szülőházam

s ifjúságom társait.

 

Örökséget, gazdagságot

elvetettem könnyedén,

s gyermek-hittel, egy zarándok-

bottal útra keltem én.

 

Vitt a remény büszke szárnya

s titkos szóval a hit is;

hang zendült: menj, utad tárva,

messze napkeletre visz.

 

Míg nem nyílik rád a fényes

arany kapu, mely mögött

ami földi, égivé lesz:

halhatatlan és örök.

 

Este lett, majd újra reggel,

nem pihentem soha meg;

mégse, mégse lelhettem fel,

mit a szívem keresett.

 

Lábam elé vad ár zajlott,

hegyek állták útamat,

szakadékra dobtam pallót,

folyón vertem hidakat.

 

Egy nagy víz tűnt föl előttem,

keletre folyt a folyam,

s én sodrába beledőltem

bizakodva, boldogan.

 

A játékos habok árja

tágas tengerre vetett;

most körülvesz pusztasága,

mégsincs célom közelebb.

 

Ah! abba a messzeségbe

nem visz palló soha át!

sosem ér a föld az égbe,

sosincs itt az odaát!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap