Schlegel, Friedrich von: Farbensinnbild

Laß edlen Mut den weißen Altar gründen,

Hoch Fantasie in Purpurflammen wehen,

Und Liebe wirst du bald im Zentrum sehen,

Wo grün die Feuersäulen sich entzünden;

Durch braune Locken wird sich Myrthe winden,

Der Freund mit goldnen Früchten vor dir stehen,

Die Kinder dann in Blumen zu dir gehen,

Mit Ros' und Lorbeer dich die Schwester binden.

Es war der alten Maler gute Sitte,

Des Bildes Sinn mit einem Strich zu sagen,

Der den Akkord der Farben drunter schriebe;

So mag auch dieses Lied es kühnlich wagen,

Zu deuten auf der Dichtung innre Mitte,

In Farben spielend um die süße Liebe.

Hadd rakjon fehér oltárt a nemes kedv,

szórjon az ábránd bíborszínű lángot,

s a szerelmet középen ott találod,

hol zöldfényű tűzoszlopok remegnek;

barna fürtök mirtusszal elegyednek,

arany gyümölccsel áll eléd barátod,

húgok kötnek rád babér- s rózsaláncot,

gyermekek virágdíszben közelednek. -

Régi festőknek volt jámbor szokása

egy vonással értelmezni a képet,

a színek egyességét kiemelve;

e dal sem művel kevésbé merészet,

ha a költészet magvát magyarázza,

száz színt szórva az édes szerelemre.