Schwab, Gustav: Szénavágás (Heuernte Magyar nyelven)

Heuernte, schönste Zeit im Jahr,
Der Wald längst grün und doch noch klar,
Die Blumen ganz im Blühn,
Die Saat noch hoffnungsgrün.
 
Grün hängt die Frucht im dichten Baum,
Halb ausgebildet, halb noch Traum;
Still steht des Lebens Flucht
Noch zwischen Blüt' und Frucht.
 
Nur erntereif das flücht'ge Gras,
Und frisch und duftig selber das.
Wohl, wenn's an's Welken geht,
Dem, der so süß verweht!
 
Die Luft noch nicht zu wild durchschwirrt,
Nur hier und dort ein Käfer irrt;
Im Grillchen kichert nur,
Im Vogel jauchzt Natur.
 
Vorüber schwebt ein geist'ger Duft,
Ein Aether durch den Dampf der Luft!
Ist's Engelsodem? Nein!
Es ist der blühnde Wein!
 
O Mensch, genieße dieser Zeit,
Und athme sie, wie Ewigkeit;
Leg' dich am Quell ins Heu,
Erbau' dein Traumgebäu!
 
Geschwind, eh dich ein Tropfen weckt,
Eh dich ein Blitz, ein Donner schreckt,
Denn auch der Wonne Born,
Wallt plötzlich auf in Zorn.
 
Dann sä't sein Korn der Hagel aus,
Der Sturm bricht Aeste sich zum Strauß,
Der Bach zerreißt das Land –
Frucht, Blüte, Gras verschwand. –

Szénavágás, év gyöngye, szép,
zöld az erdő, de zsenge még,
virágok nyílnak és
reményzöld a vetés.
 
A dús fán zöld gyümölcs lebeg;
fél-érett, félig révület;
a lét lassan döcög
szirom s termés között.
 
Szüretre csak a fürge fű
érett, illata friss derű.
Ha már hervadni kell,
jó, ki így illan el!
 
Még nem merő nyüzsgés a lég,
itt-ott döng egy bogárka még;
tücsökben kedv zenél,
madárban szenvedély.
 
Szeszes illat lebben odább,
fuvallat lég páráin át!
Angyal lehellne? Csak
szőlővirág fakad!
 
Ó, ember, élvezd ez időt,
s mint öröklétet, szívd be őt;
szénán hálsz, ér buzog,
építsd álom-lakod!
 
Most, míg egy csepp meg nem riaszt,
villám, dörgés meg nem szalaszt,
gyönyör forrása, ládd,
hamar dühbe csap át.
 
Jégverés veti magvait,
a vihar gally-csokrot szakit,
a patak partra hág -
S vész fű, gyümölcs, virág.