Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Stamm, Karl: Az Idő ajándéka (Geschenk der Zeit Magyar nyelven)

Geschenk der Zeit (Német)

Wir gingen durch die Jahre
des Erlebens bar,
als noch ein müder Friede
im Lande war.


Wir kannten keine Tiefe,
Wir trieben obenhin,
Wir sprachen viele Worte,
sie hatten keinen Sinn.

Du hast den Born erschlossen,
darin das Leben schlief!
Des Krieges furchtbar: Werde!
die Quellen ins Dasein rief.

In bitter ernsten Stunden
stand vor uns auf der Tod
Wir drängten uns ans Leben,
das seine Hand uns bot.

Wir zählen nicht nach Jahren.
Uns ist ein Tag genug!
Wir danken jeder Stunde,
die hoch ins Licht uns trug.

Wir fassen jede Stunde,
wo sie uns fällt,
wie man die weichen Hände
der Liebsten hält.



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaInternet

Az Idő ajándéka (Magyar)

Jártuk mi a Megélés
kavicsos útjait,
mikor egy renyhe béke,
az volt csak itt.

Nem tudtuk, mi a mélység,
Tapostuk a jelent,
Szavaltunk sok olyan szót,
mi semmit sem jelent.

Feltártad, fel, a Forrást,
az alvó Életét!
A Háború „Legyen!”-jét
ismerte meg a Lét.

Keserű, komoly órán
állt elénk a Halál
Hajszoltuk azt a létet,
mit a keze ajánl.

Években nem számoltunk,
Egyetlen nap elég!
Áldásunk minden óra,
melyen ragyog az ég!

Megragadjuk az órát
ahol lehet,
mint lágy kezeit annak,
aki szeret.
   
   
   
Nem kellett hozzá nagy lelemény, azonnal kitalálnom, hogy a vers az I. világháborúban íródott, mégpedig nem a legelején, hanem egy kicsit a legeleje után. Mit tesz Isten: sikerült kiderítenem, hogy valóban 1915-ben íródott, legalábbis akkor jelent meg. Köztudomású, mekkora lelkesedéssel vetették bele magukat a háborúba eleink (persze főleg a háborút kirobbantó Németországban és az Osztrák-Magyar Monarchiában, de nem csak ott), még a mimózalelkű költők jelentős része is: végre nagy dolgok történnek a „békeidők” álmatag, lapos, fantáziátlan unalma után! Hősiesség! Bajtársiasság! A világ meghódítása! Gyűlölt, alacsonyabbrendű idegen szomszédnépek móresre tanítása! De mihelyt hihetetlen módon, váratlanul kiderült, hogy nini, a háború nem csak „új, felébredt életet” hoz, hanem fel is lehet benne fordulni, golyót kapni a hasunkba, mustárgázt a tüdőnkbe, elrohadni a lövészárokban, akkor hirtelen észbe kaptak a mimózalelkű költők, és kiábrándultak a háborúból... (Így pl. a magyar Gyóni Géza is.) Elképesztő, micsoda primitív idióták vagyunk képesek lenni mi, az Isten képmásai, a teremtés koronája. Remélem, hogy nem Isten irányítja a történelmet, mert akkor Ő sem különb nálunk...

Karl Stamm svájci volt; behívták katonának, de persze a frontra nem került. Szép tőle, hogy így, aktív frontszolgálat nélkül is, kigyógyult az univerzális idiotizmusból, és rájött, hogy az a lenézett „carpe diem", = „ragadd üstökön az órát", tehát hogy egy órácskányi lapos, giccses boldogság többet ér a hősi halálnál... A vers ettől nem lesz zseniális, de valamelyest érdekes kordokumentum. Hogy az a kor a történelmi korok átlagos primitív agybajosságánál is primitívebb és agybajosabb kor volt, arról a költő nem tehet.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap