Stolberg, Friedrich Leopold zu: Freiheit

Freiheit! Der Höfling kennt den Gedanken nicht!

Der Sklave! Ketten rasseln ihm Silberton!

Gebeugt das Knie, gebeugt die Seele,

Reicht er dem Joch den erschlafften Nacken!

Uns, uns ein hoher seelenverklärender

Gedanke! Freiheit! Freiheit! wir fühlen dich!

Du Wort, du Kraft, du Lohn von Gott uns!

O! wo noch voller ins Herz der Helden

Dein Nektar strömte, jener, an deren Grab

Nachwelten staunen; ström'! o entflamm' uns ganz!

Denn sieh', in deutscher Sklaven Händen

Rostet der Stahl, ist entnervt die Harfe!

Nur Freiheitsharf' ist Harfe des Vaterlands!

Wer Freiheitsharfe schlägt, ist wie Nachtorkan

Vor Donnerwettern! Donnre! Schlachtruf!

Schwerter, fliegt auf, dem Gesandten Gottes!

Nur Freiheitsschwert ist Schwert für das Vaterland!

Wer Freiheitsschwert hebt, flammt durch das Schlachtgewühl,

Wie Blitz des Nachtsturms! Stürzt, Paläste!

Stürze, Tyrann, dem Verderber Gottes!

O Namen! Namen! festlich, wie Siegsgesang!

Tell! Hermann! Klopstock! Brutus! Timoleon!

O ihr, wem freie Seele Gott gab,

Flammend ins eherne Herz gegraben!

Ó, szent Szabadság! Udvari fül nem ért:

rabszolga-hadnak lánc-zaj – ezüst-zene.

A térde reszket, lelke reszket,

s görbíti szolga-nyakát igába.

Nekünk, nekünk ó, isteni eszme vagy,

szent, szent Szabadság! Értjük a lényeged,

te szó, erő, Isten jutalma!

ó, te, ki öntöd azok szívébe

nektárodat, kik sírja előtt utód

ámulva állhat csak! Tüzed oltsd belénk,

mert görnyedő német kezében

rokkan a hárfa, a kard berozsdáll!

Hárfád – hazánk hárfája. Ki pengeti,

az éj szelét idézi. Dörögj vihar,

légy harci szó, zengő kiáltás!

Kard, ki a fénybe, az égre lendülj !

Kardod – hazánknak kardja! Ki küzd vele,

átlobban ádáz ütközeten, csatán,

akár a villámfény viharban.

Bukj le a trónról a mélybe, zsarnok!

Nevek! Megannyi szent diadal-zenei

Tell! Hermann! Klopstock! Brutus! Timoleon!

kiknek érc-szívében Isten

lelke, örök-tüzü lángja égett!