Storm, Theodor: Weihnachtsabend

Die fremde Stadt durchschritt ich sorgenvoll,

Der Kinder denkend, die ich ließ zu Haus,

Weihnachten war´s; durch alle Gassen scholl

Der Kinderjubel und des Markts Gebraus.

Und wie der Menschenstrom mich fortgespült,       

Drang mir ein heiser Stimmlein an das Ohr:

"Kauft, lieber Herr!" Ein magres Händchen hielt

Feilbietend mir ein ärmlich Spielzeug vor.

Ich schrak empor, und beim Laternenschein

Sah ich ein bleiches Kinderangesicht; 

Wes Alters und Geschlechts es mochte sein,

Erkannt ich im Vorübertreiben nicht.

Nur von dem Treppenstein, darauf es saß, 

Noch immer hört ich, mühsam, wie es schien:

"Kauft, lieber Herr!" den Ruf ohn Unterlaß;

Doch hat wohl keiner ihm Gehör verliehn.

Und ich? - War´s Ungeschick, war es die Scham, 

Am Weg zu handeln mit dem Bettelkind?

Eh meine Hand zu meiner Börse kam,

Verscholl das Stimmlein hinter mir im Wind.

Doch als ich endlich war mit mir allein,      

Erfaßte mich die Angst im Herzen so,

Als säß mein eigen Kind auf jenem Stein

Und schrie nach Brot, indessen ich entfloh.

Aggódva keltem át a városon

Gondolatom a gyermekeimhez szállt,

Karácsony volt, és a vásár zsongott,

Gyermekek örömét zengték az utcák.

S ahogy sodródtam az áradatban

Rekedt hang ütötte meg a fülemet:

„Tessék, uram!” – egy elnyűtt játékot

Nyújtott oda egy vézna kéz nekem.

Felriadtam, s ahogy ráhullt a lámpafény,

Egy gyermek volt ott, arca halovány.

Lány-e vagy fiúcska? Nem láttam én,

S menve tovább, nem észleltem korát.

S amelyen ült, a kőlépcső felől

Szólalt meg már csak a hangocskája:

„Tessék, uram!” – kiáltott szüntelenül,

Bár ügyet senki sem vetett rája.

S én? – Restelltem volna alkut kötni

Úton s útfélen a kis kolduskával?

Épp kezdtem volna tárcámat nyitni,

Ám a szél már elszállt a hangjával.

De amikor végre magamban voltam,

Szívem megremegett: ott a lépcsőn

Gyermekemet láttam ülni, ki halkan

Kenyérért sírdogál, s én elszököm.